Reggel, amikor a teszten meglátod a két csíkot, kicsit elszédülsz. Mostantól azokhoz tartozol, akiknek a tesztjén két csík van.
Elballagsz a dokihoz, mire ő szélesen mosolyogva ráultrahangol, mutogatja a maszatot a képernyőn, sorolja, amit ilyenkor szokás, majd a következő találkozásig elköszön. Egy igazi elit klub tagjaként dagadó kebellel sétálsz hazafelé. Különben is, az a típus vagy, akinek már így az elején is kicsi a melltartó.
A folytatás szerteágazó lehet. Tartozhatsz azokhoz a mázlistákhoz, akiknek semmi panaszuk, vagy azokhoz, akik csak mondják, hogy nincs. Vagy a pechesekhez, akik folyton hánynak, vagy amazokhoz a nem kevésbé pechesekhez, akik állandóan alszanak. Esetleg hisztérikává válhatsz, és akkor a társad a peches férjek táborát gyarapítja, de legalább panaszkodhat a fiúknak foci után, akik röhögve lapogatják, és biztosítják arról, hogy a helyzet csak romlani fog.
Aztán, vagy minden megy tovább úgy, ahogy eddig, vagy egy fura tünettel hívod a nőgyógyászt, és a telefonban csend támad. Felkérnek, hogy sürgősen fáradj be a kórház nőgyógyászati patológiájára, a hatodik emeleten keresd Ágikát, mondd, hogy a doktor úr küldött. És akkor végigmész a folyosón, megbámulod a fürdőköpenyben csoszogó, elképesztően nagy hasú kismamákat, azok meg téged.
Távozhatsz veszélyeztetettként, akinek most már vigyázni kell magára. Hallgathatod az ismerősök történeteit arról, hogy bezzeg ők az utolsó pillanatig maguk aprították a tüzelőt, vagy, hogy a gyerek Schladmingban, a piros pályán is vígan suhant velük együtt, és egy hét múlva született meg végül, időre. Sőt, összefuthatsz a régi osztálytárssal is, akinek mind a hat terhessége így kezdődött, de azóta meggyőződéssel vallja, hogy lehetnek más célok is egy nő életében.
Úgy is távozhatsz, hogy nem vagy már klubtag, nem bámulod meg a folyosón csoszogó kismamák hatalmas hasát, és amikor mózeskosárral szállnak be melléd a liftbe, eszedbe jut, hogy a Zsófi azt ígérte, ad mózeskosarat, és megfogadod, hogy mindjárt felhívod, hogy ne adjon. Aztán összeszámolod azt az öt embert, akiknek már elmondtad, pedig titok volt, és megkéred őket, hogy azt az ötöt, akiknek viszont ők mondták el, legyenek szívesek felhívni ők maguk. Innentől újra sokféle elit társaságba tartozhatsz.
Momentán én azoknak az anyáknak vagyok egyike, akik négy év korkülönbséggel két darab egészséges csecsemőt hoztak a világra, hüvelyi úton.
Az első kisbabám gyönyörű vékony volt, mint a bizánci ikonok Kiskrisztusai, amolyan kis ember-forma jövevény, nem, mint azok a dagi, bárgyú reklámbébik, nem bizony! A második, na az meg őszibarackfejű, barokkos kis puttóként bújt ki belőlem, nem is értettem, mások mit esznek a piszkafacombú, ványadt csecsemőkön.
Ma azok közé tartozom, akik a kamaszgyerekeket túlélni próbálják, miközben maguk is kamaszodnak, csak rükvercben, és nem tudják, azok közé tartoznak-e majd, akik a legvégéig megőrzik szellemi frissességüket, vagy azokhoz, akik lerobbannak, elhülyülnek, és gyámság alatt várják az irgalmas befejezést. Tulajdonképpen tartozhatok akár majd azokhoz is, akik mindezt ugyanúgy megússzák, ahogy magát az öregkort.
Történjék bárhogyan, én speciel maradok a legrangosabb klubok megbecsült tagja. Nem úgy, mint egyesek, akik képtelenek belátni, hogy minden, de minden csakis az emberen múlik. Csak akarni kell.