Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Lassabban baby!
Kicsit lassabban csináld, kérlek. Most jó.

Átlag Edit = K 6485

Átlag Edit = K 6485

a Pálhalmai Büntetés-Végrehajtási Intézet Mélykúti Alegysége 1.

2017. 09. 14. Átlag Edit

melykut.JPG
K 6485. Ez volt a számom. Ezt kellett mondani a nevem után. Nem ment elsőre, meg másodikra sem.

A torkomon akadt. A szó és a történet is. Amikor megkaptam a papírokat, hogy a két nap elzárást kitöltöttem, úgy éreztem, végre a saját életemben vagyok ismét. Edit. Csak úgy, simán. Nehezen tudok írni is róla, beszélni könnyebb. De azt nem tudtam, hogy zokogni fogok meg hányni, mert annyira.

Egy pillanat alatt lettem szabad állampolgárból fogvatartott. Emberből kváziember. Észre sem vettem, csak abból, hogy a helyem már nem az asztal túloldalán, ülve volt, hanem  az asztal mellett, állva.

Hogy nem volt nálam a telefonom. Ilyen tíz éve nem volt. Az emberi kapcsolataim működtetéséhez nélkülözhetetlen, és azzal, hogy leadtam, megszakadtak.

Hogy nem tudtam mennyi az idő, mert az órám nem volt a karomon. Az idő bent nem számít mert mindig mondják, hogy mikor mit kell csinálni. 
Hogy áttúrják a cuccomat. De úgy, hogy kinyomják a krémet, hogy tényleg az van-e benne.
Hogy ki kell engedni a copfom, hogy gumikesztyűs kézzel átvizsgálják a hajam, van-e benne valami.
Hogy le kell vetkőzni és megvizsgálják a testem, hogy van-e rajta külsérelmi nyom.
Hogy a falhoz állva, tenyeret kifelé fordítva motoznak meg. Akkor is, ha előtte már a hajamat is, cipőmet is átnézték.
Hogy nem lehet nálam az övem.
Hogy nyilatkoznom kell, hogy használhatnak kényszerítő eszközöket, ha nem tartom be az utasításokat.
Hogy két kis műanyag lavór a csajka, amiből enni kell.
Hogy engedélyt kell kérni, ahhoz hogy leüljek. Hogy felálljak. Hogy kimenjek. Hogy akármit tegyek.
Hogy a befogadáskor megkapom az ellátmányt: négy tekercs vécépapír, egy fogkefe, fogkrém, sampon, műanyag fésű, egy csomag intimbetét, kanál, kés, villa, két műanyag pohár, egy lavór plusz két kis lavór, ami itt a csajka.

az_ellatmany.JPG

                                                                         Ami az ellátmányból nálam maradhatott

Hogy ezeket batyuba kötve kell vinnem a raktártól a zárkáig.
Hogy a másik batyu a matrac, lepedő, párna, huzat, takarók.
Hogy mindig a fogvatartott megy elöl, oldalt mögötte a fegyőr.
Hogy ha elöljáró közeledik, mindig fel kell állni.  
Hogy rámzárják a cella ajtaját.
Hogy tényleg a rácsokon keresztül adják be a reggelit.
Hogy a villanyt csak kívülről lehet kapcsolni.
Hogy az ablakon nincs függöny, csak rácsok.
Hogy éjszaka óránként felkapcsolják rád a neonvilágítást, hogy megnézzék minden oké-e.
Hogy nem oké, hanem igenis, értettem!
Hogy megtapasztalom, milyen, amikor nem vagyok egyenrangú. Mikor a saját időmmel, testemmel nem azt teszem, amit akarok.

Nem, nem jó hely. Ide senki nem jön be önszántából. Az sem, akinek nincs hol laknia, nincs mit ennie, nincs ruhája és fázik. Aki mást mond, hazudik.
Igen, igen, én akartam. Ki is lehetett volna fizetnem. Nekem lett volna rá lehetőségem, de a többieknek nem.
Nem a nyomor szélét láttam, hanem a belsejét, a mélyét.
Mélykút.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lassabbanbaby.blog.hu/api/trackback/id/tr5112826944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.09.14. 09:07:46

Sorkatonai szolgálat, 1960, Tapolca helyőrség, elsőlépcsős légvédelmi alakulat. Mindenkit kopaszra nyirnak, katona ruhába öltöztetnek, még az alsónadrág is barna, mindenért engedélyt kell kérni, éjjel takaríttatnak veled, aludni nem tudsz, enni csak futólépésben lehet, hadgyakorlatokon mínusz tíz fokban járőrözni, jégbefagyott löncshús konzervet enni két hétig. A cél a személyiség teljes megtörése. Nem volt ritka hogy fejbe lőtték magukat őrszolgálaton. Egy generációval játszották el ezt kádárék.
Nem csodálom, hogy egy mai élethez, szabadsághoz szokott finom nő ennek a tizedétől is sokkot kap.

commentes nikk 2017.09.14. 12:49:12

Ha ki tudtad volna fizetni, minek mentél be mártírkodni? Hogy aztán gyengén megírt, rossz stílusú blogposztban siránkozhass?

blaubner 2017.09.14. 12:55:05

Szerintem ez parodia akart lenni :-))

Tökönrúgott Feleségek 2017.09.14. 13:47:47

@Dargay Rwin: Sorkatonai szolgálat 1987-89 Lillafüred. Még mindig ugyanúgy barna alsógatya, barna zokni, kimenőkor az üti ellenőrzi is, hogy nem saját zokni van-e rajtam. A többi már kicsit enyhébb formában és "csak" másfél évig.

Leone_510 2017.09.14. 13:53:59

borzalmas , ne folytasd se nem példa se nem követendő nem vagy, nincs amit átadhass, majd ha lecserélted a környezeted akiket két napra nem tudsz elengedni akkor esetleg elhiszem hogy képes vagy önálló életre és gondolatokra , ebből a mű szörnyetegből túl sok van

VaradiJanos 2017.09.14. 14:28:23

Köszi, hogy pazaroltaf az adónkat és még a maradék cuccost is kiloptad.

Skywatcher 2017.09.14. 14:52:42

Én olyan nagyon nem szörnyülködök azért ezeken a dolgokon. Nem voltam még börtön környékén sem, igyekszem úgy élni, hogy ne is kerüljek. De azért lássuk be, a börtön az börtön. Nem véletlen az, ami. Én még így is túl humánusnak gondolok 1-2 dolgot, amit olvasni lehet néhanapján.
Nyilván, legyen diferenciálódás, mint ahogy van is - egy 28x-os anyagyilkost ne úgy kezeljenek mint egy Átlageditet, és fordítva, oké. De azért úgy gondolom, ne essünk Breiviki túlzásokba, hogy 3 szoba, jakuzzi meg xbox. Ha valaki elkövetett valamit, amiért börtönbe került, akkor az ne egy 2* os nyaralóhely legyen már, hanem legyen elrettentő ereje. (ami sajnos pont a másik végletnél nincs, tehát ahogy olvasom a statisztikákat, pont a legelvetemültebb gazembereken nem segít, nem nevel át, hanem még elvetemültebbek lesznek)

Az megint más kérdés, hogy lejárt forgalmiért mi értelme leülős börtönt adni? Kinek éri ez meg, ki jár jól vele? Mert Edit nem, azt láttuk. Nyilván máskor nem választja ezt a módit. Az államnak sem, mert pénzhez nem jutott, sőt, 3x annyiba került (közvetve nekünk, adófizetőknek). Nekünk sem, mert az előbb kifejtettem.
Tehát azthiszem Editet inkább 2 nap közmunkára kellett volna fogni, hamár mindenképpen ki akarunk vele tolni, és ő meg hagyja. Söpörje fel a Moszkvatér környékét, azzal mindenki jobban jár. Nem?

Szárnyasvakond 2017.09.14. 15:05:00

"Nem a nyomor szélét láttam, hanem a belsejét, a mélyét."

Ó, nem. A nyomor szélét láttad, azt is messziről, sötétben és ellenszélben. Két nap fogvatartás után ilyeneket írni olyan, mintha tűzoltónak mondanád magad, csak mert egyszer gyereknapon két percre beülhettél egy tűzoltóautóba. Majd ha tényleg átélted azt, amit egy börtönbe került ember átél, akkor írj ilyen blogbejegyzéseket, addig nincs értelme.

EXLEXMAN 2017.09.14. 15:24:27

Ne irj: ne sirankozz! Semmit se lattal! Nem akartak megeroszakolni, nem lettel moso robot, haztartasi mosogep es meg kuzdeni sem kellet se az sgyadert se a parnadert. Nrm kostolgattak, nem vettek el a csomagod es nem zsaroltak meg a csaladod sem. Igazabol nem kurtak szet a cuccsidat, mixeltek egybe a ruhadat a kakaoporral es a huspeppel. Semmit srm eltel meg de mar sirsz! Hogyan sirnal ha evekig nem kenne balad telefon, a csaladod elmenne nelkuled nyaralni es mas beenne magat a helyedre a csakadodba?! Egyszoval semmi srm tortent de zokogsz!
Irj cikket a migransokrol, Sorosozz egyet...
Barmit csak ne hidd l, hogy mar lattal barmit is!!!

Mikrobi 2017.09.14. 16:51:16

Magyarországon rendkívül nehéz börtönbe kerülni. Az sokakkal előfordul, hogy "megcsúszik", belesodródik valami törvényszegésbe, tényleg meg tudom érteni. A bíróság is. Kisebb súlyú bűncselekmény esetén a pénzbírságtól a közérdekű munkán át a felfüggesztettig mindennel próbálkozik, hogy ne kelljen a delikvenst börtönbe küldeni, mert az tényleg szörnyű hely. És te 10000 Ft miatt direkt be akartál menni, aztán itt szörnyülködsz. Többet érdemeltél volna + behajtattam volna rajtad a fogva tartás költségeit is.

Alick 2017.09.14. 17:05:57

Köcsögtelenítés. :)

szamaritánus 2017.09.14. 18:28:44

Ha tudnad, milyen az IGAZI bortonelet, nem picsognal itt. Ket nap telefon nelkul, AZTAKURVA!

antisocialnetwork 2017.09.14. 18:30:49

Harmat gyenge iromány, értelmetlen célból, és előzményekből megírva. Megy a femin sírás, a nygy jó módban. Szánalmas.

2017.09.14. 23:10:37

Hmmm, érdekesek a reakciók, mindenki mekkora nagy keménycsávó lett.
A blogger szerintem kalandvágyból tette és nem kell ezt ennyire túltolni a kommentekben.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2017.10.03. 19:50:53

két nap alatt tyúxart sem lehet megtapasztalni egy új környezetről, sehol. maximum benyomásokat szerezni. de majd jusson eszedbe mekkora hülyeséget csináltál, amikor pl. egy munkahelyen erkölcsit kell bemutatni és az lesz benne hogy "büntetett előéletű"...

2017.10.13. 11:57:47

@JTom: Nem lesz benne. Te nem értesz hozzá, a posztoló meg jogász, tudja mit csinál.

citrix 2017.11.02. 10:45:08

@beszoptuk: Úgy van ahogy írod. Ez a két nap elzárás csak demó de jól érzékelteti az "elzárás" értelmezését a bv. szerint: a személyiség megtörése, megnyomorítása. A bv. szerepe társadalmi szempontból valójában az elítéltnek a társadalomból való kivonása/elzárása és személyiségének pozitív nevelése lenne. A megalázás, a villany óránkénti kapcsolgatása és a zárkaajtók gumibottal döngetése biztos nem pozitív nevelés, jobb ember nem lesz tőle senki. Eleve különbséget kellene tenni köztörvényes bűnözők és az úgymond bünticédulát be nem fizetők fogva tartásának módja között mert utóbbiak nem bűnözők.
süti beállítások módosítása