Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Lassabban baby!
Kicsit lassabban csináld, kérlek. Most jó.

Zsendül a pina

Zsendül a pina

Ezt is átpakoltam ide a régi blogból. Pina és pénisz legyenek egy helyen! Na.

2017. 10. 06. Lola Welbach

ferfiesno6.jpg

Mélyebbre! Belemerültünk a pinatémába. És nem volt szófukar az este. Jó szexet kívánunk! 
Bene Zsófi barátnőm Kriston Intimtorna tréner. Ebben a témában ma ez a legkomolyabb képzés Magyarországon.
Az összetett, szigorú, magas színvonalú oktatás során kitanulta a női és a férfi nemiszervek anatómiáját, működését, zavarait, a szexus pszichológiáját, egyszóval sokat megtudott arról -azon kívül, amit már addig is tudott -, hogy a szex vajon mi. Rengeteg tabu, félelem, szorongás kapcsolódik a témához. Éppen ezért akartam vele beszélgetni. Ültünk a konyhájában, finom teát és bort ittunk, pazar spenótos lepényt ettünk, estétől hajnalig diskuráltunk, sokat nevettünk. Női magazinba vagy női site-ra túl kócos és szókimondó lenne ez az interjú. Ebben a blogban viszont mindez kívánalom!
Ezért Zsófival szabadon, szabadszájúan, tabuk nélkül beszélgettünk. (ahogy szoktunk) Először a nőről: hüvelyéről, lelkéről, orgazmusáról, minden ezekhez kapcsolódó problémájáról. Aztán a férfiról: péniszéről, lelkéről, orgazmusáról, minden ezekhez kapcsolódó problémájáról.

Zsófi: – A test és a lelkiállapot összefüggése nem újdonság. Van, mikor az ember behúzott nyakkal, előreejtett vállal létezik. Ilyenkor, habár nem látszik, de az alhasi szervek is elszomorodnak. Nagyon érdekes, hogy a női szerveink ugyanúgy reagálnak állapotunkra, mint az arcunk, szemünk, legörbülő szánk, ráncaink.
És mennyire meg tud változni minden, pusztán attól, hogy kihúzzuk magunkat! Nem mindegy hogy úgy megyek be egy helyiségbe, hogy egyenes vagyok, itt a tekintetem, itt a cicim, itt a derekam, ez vagyok én, vagy úgy hogy összehúzom magamon a kardigánt, leeresztem magam, lógatom az orrom. Belül ugyanez történik: ha lelógatom magam, akkor lekonyul a méhem, nincs bennem tartás, energia, elernyed a hüvely.
Pusztán mert nem tartom magam, fizikailag. A lélek visszahat a testre, a test a lélekre, és ha lelkileg tudom tartani magam, akkor fizikailag is tudom. Ha fizikailag megy, akkor lelkileg is könnyebben tartom magam. Érdekes például, hogy a nagyon kövér emberek egészen furcsa viszonyban vannak a testükkel. Ezt megfigyeltem sok-sok hospitálás alatt. Nincsenek igazából kapcsolatban a testükkel.
Lola: - Ez szerintem is így van!
Zsófi: - Mert ez egy oda-vissza ható történet. Nem viszi fel őt a hatalmas teste a harmadikra, nem tud lehajolni. Az elhízott test nem engedelmeskedik a fürge szándéknak. Az ilyen ember elkezd úgy gondolni a saját testére, mint egy hálátlan koloncra: ha ilyen nehéz teher, akkor jobb, ha nem is vagyok vele kapcsolatban. Ilyenkor az elhízottak gyakorlatilag kiköltöznek a testükből. Nekik egy bármilyen minimális mozgás, ami kimozdítja őket a komfortzónából, legyen az akár egy Kriston Intim Torna - ami egyébként nagyon összetett -, már egy visszatalálás lehet a saját testükhöz.
Lola: - Amiből aztán következhet még nagyobb testtudat, fogyás.
Zsófi: - Így van, bekövetkezhet az elhízottal, hogy újra birtokba veszi a testét. A szellemnek kell birtokolnia a testet. Mert ha fordítva van, akkor jön az, hogy háromszáz kilósan fekszünk az ágyban fánkot zabálva.
Lola: - És a tűzoltók emelnek ki az ablakon, mikor elszánjuk magunkat a gyomorszűkítésre.
Zsófi: - A Kriston Intimtorna ilyen esetekben is tud segíteni, ha valaki ilyen messze van a saját testétől.

Lola: - Térjünk rá a Kriston Intimtornára, hogy mi is az pontosan, miben különbözik a többi ilyen jellegű tornától.
Zsófi: - A módszer neve Kriston Intimtorna, a nevét mindig így kell használnunk, nem véletlenül. Kriston Andrea harmincéves munkája van ebben a brandben, ami nemcsak torna, hanem szemlélet, rendszer is. Ez nem az, mint sok más intimtorna, hogy szorítgassad pisilés közben a pinád, mert az erősít. Az nem erősít, sőt árt. Ahhoz, hogy hatékony legyél, hogy érezd a változást komplexebb dolgokat kell tenned. Ezt tanítják a tanfolyamon. Egyébként az intimtorna szót is Andrea alkotta meg annak idején, mikor elkezdett ezzel foglalkozni.
Lola: - Ide készülve, utánaolvasva, sok nőt ismerve, az a tapasztalatom, hogy rengeteg nőnek van intimproblémája.
Zsófi: - Igen, de sokan megelőzés okán jönnek hozzánk. Nem akarnak bepisilős nénik lenni.
Lola: - Mikor kezdődhetnek a problémák? Hány évesen?
Zsófi: - Akár huszon-, harmincévesen. Ez alkati dolog is, és a szülés, terhesség is befolyásolja. Mondjuk ki a problémákat: vizeletvesztés és hüvelygyengülés. Jönnek a tréningre olyanok is, akiknek már az anyja, nagyanyja is ettől szenvedett, és ő mindezt meg akarja előzni. A vizeletvesztésről sok nő úgy hiszi, hogy ez egy természetes, szülés utáni állapot, aztán meg hogy a klimax következménye, mikor a hormonális változások rásegítenek a kötőszöveti és izom változásokra. De ez tévedés. Volt évekkel ezelőtt egy szakdolgozat, a Testnevelési Egyetemen női gátfutókkal csináltak felmérést. Tökéletes testű, erős testtudatú, fiatal nőkkel, akik tizenéves koruk óta sportolnak. Tudod hány százalékuk írta be, név nélkül, hogy vizeletvesztő? 72 százalékuk. Mert ez a fajta mozgás rongálja az alhasi szerveket.
Lola: - A gátfutás?
Zsófi: - Bizony. A folyamatos terpesz, zökkenés, terpesz, zökkenés miatt.
Lola: - A vizeletvesztés és hüvelyprobléma teljes titok és tabu a nőknél. Csak úgy, mint a férfiaknál a vizeletvesztési és merevedési problémák. A szégyen miatt. Az előző generációkban elfogadott volt, sőt természetes, hogy idősebben nem komfortos a punci. Vagy nem áll fel a cerka. Habár persze mindez tabu volt. De utánaolvasva kiderült, hogy a mi generációnk, és a tőlünk fiatalabbak is titkolják, szégyellik, ha ilyen problémájuk van. A fórumok és cikkek tanulmányozása közben derült ki, hogy rengeteg nő viszi ezt a terhet. És már a plasztikai sebészet is rárepült a témára, találkoztam az erről szóló hirdetésekkel.
Zsófi: - Ja, ami egy rugalmas szövetből mondjuk lézer segítségével merevet csinál. De vegyük ketté a problémát: van a vizeletvesztés és a hüvelygyengeség.
Lola: - Ez két probléma?
Zsófi: - Részben. De anatómiailag nagyon is összefügg. A nők nagy része a tisztasági betétet nem arra használja, amire való, a menstruáció enyhe szakaszához, hanem az elcsöppenő vizelethez. Elcsöppen a vizelete, mert tüsszent, köhög, vagy röhög egy jót. Ez mind erős haspréssel jár. Aztán jön az inkontinencia betét, amikor már nem csak elcsöppen, hanem csurran, befolyik, aztán jön a még nagyobb betét, mikor már olyan mértékű a probléma, hogy ha ülésből feláll, akaratlanul ürül a hólyagja, sőt esetleg a süllyedés már olyan fokú, hogy elakad a vizelet.
Lola: - Ez borzasztó lehet.
Zsófi: - Igen, ez a legsúlyosabb fázis. De a stresszinkontinencia – köhögés, tüsszentés, ugrás, nevetés közbeni vizeletvesztés - negyven felett körülbelül mindenkit érint, függetlenül attól, hogy szült vagy nem.
Lola: - Ami azt jelenti, hogy mindenkinek csinálnia kéne az intimtornát.
Zsófi: - Igen. De térjünk át a hüvelyre. Ott lent minden összetámaszkodik: a húgycső, hüvely, a méh, a végbél. Na most, ha ezek közül az egyik meggyengül, akkor arra dől a többi is. Ha rossz a nő testtartása; ha nem harmonikus a szexuális élete; ha egyáltalán nincs szexuális élete, pedig vágyna rá; ha a női szerveit műtötték, vagy ha alkati, örökölt problémája van; ha komoly túlsúlya van, vagy ha történt egy provokált szülése, ami többek közt azt jelenti, hogy a gyereket könyökkel kitolják az anyából, ami rendkívülien szétcseszhet ott lent mindent, szóval ezek mind gyengítik a hüvelyt. És persze, hogy elfárad, elgyengül ennyi dolog után a szegény vagina, mert addig tartott ott mindent, mint a katonatiszt. A húgycsőnek, hüvelynek, végbélnek olyan állapotban kell lennie, hogy álljanak az alhasban.
Lola: - Föl!
Zsófi: - Igen, föl! Up! Mint a tartással. (mutatja a kihúzott tartást)
Lola: - A szexuális szervek jólléte kihat az ember pszichéjére.
Zsófi: - Igen, mint ahogy az elején beszéltük. Képzeld el, elvégeztem a tanfolyamot, még nem a trénerit, csak a simát. És már ahogy kijöttem, máshogy tartottam magam. Másnap szép tavaszi reggel volt, mentem a kutyával sétálni. Azon gondolkodtam, hogy már mit tudok a puncimmal, mit tanultam. Mentem farmerban, smink nélkül, reggeli arccal. Jött egy bringás, hopp megbámult. (mutatja, hogy) Jött egy másik
Lola: - Az is megbámult.
Zsófi: - Persze! Semmi más nem történt csak vittem a szerveimet, szeretettel, odafigyelve. Olyan jó volt vinni a női mivoltomat. Pedig nekem nem volt semmi problémám addig, én nem voltam traumatizálva. Csak el volt felejtve az alhasam. Hát ki a fene gondol a végbelére délután kettőkor, külön. (Lola nagyon röhög) Pedig mikor szaladni kell a vécére, mert meghajt a kovászos uborka, akkor mindent megtart az a végbél, mert kedves szerv.
Lola: - Ja, a Bélügyek című könyv is erről szól, imádom!
Zsófi: - Igen, igen, ismerem. Rendkívül fontos, hogy az ember jó viszonyban legyen a saját szexuális szerveivel. És nem azért mert minden nap a pinámról kell elmélkednem.
Lola: - Miért nem? (nevet) Csak vicceltem. Én sem arról szoktam elmélkedni.
Zsófi: - Tudod mivel szembesültem, mint leendő tréner? Fel szoktuk adni házi feladatnak, hogy otthon, a fürdőszobában nyúlj be a saját hüvelyedbe, végezz önvizsgálatot. És rengeteg nő képtelen ezt megtenni. Itt és most, 2016-ban, képtelen az önvizsgálatra, mert nulla viszonya van a nemi szervével. A hüvelyébe benyúlhat a nőgyógyásza vagy a pasija, de magának nem képes megtenni.
Lola: - Nahát. De a menstruációról is akartam beszélgetni, hogy azt is mennyien gyűlölik.
Zsófi: - Nagyon sokan. Ahelyett hogy örülnének, hogy minden hónapban megszakad a vérkörük, amit megélhetnének egyfajta frissülésnek. Hogy termékenyek, petét érlelnek. Ennek lehet örülni. Annak a ténynek, hogy nő vagyok. A menstruáció nem szükségszerűen kín. Az is sokszor leírt tény, hogy az erősen görcsös, fájdalmas nehéz vérzés mögött leggyakrabban a pszichés elutasítás áll.
Lola: - Ja, létre van hozva a médiában és az emberek tudatában egy álnő, egy tökéletes lény, tökéletes testtel. Aki nem vérzik, nem kakil, soha nem büdös satöbbi.
Zsófi: - Igen. Na, most ehhez annyit, hogy a valódi nők, mikor menses előtt vannak, viszonylag sokat szoktak fingani. Mert ez a dolog felfújódással jár. Helló bocs. És nem szivárványszínűt. (Lola vihog) Azok a csajok, akik folyamatosan fehér teniszszoknyában képzelik el magukat, és azok a férfiak, akik ezt várják el egy nőtől, azok olyan játszmába kerülnek bele, amiből szinte lehetetlen kilépni. Viszont annál inkább lehet benne megnyomorodni. Hasonlattal élve, és megfordítva dolgot, ez olyan, mintha egy nő azt várná el egy férfitől, hogy úgy ejakuláljon, hogy ne jöjjön ki az a fehér, ragacsos valami belőle.
Lola: - Na, ilyen nincs. Megfigyelésem szerint van egy testkultusz, de ez áltestkultusz. Mert nem a valódi test felé irányul teljesen elfogadva azt, hanem valamiféle tökéletes testet vár el híveitől. Természetesen nem a sportolással van bajom, sőt. Edzeni kell mindent! Csak azzal van bajom, hogy minden olyan kellemesnek van beállítva. És -elméletem szerint – az emberek elhitték a média több évtizedes sulykolását, és az a tévképzetük, hogy mondjuk a test fenntartása csak kellemes dolgokkal jár. Nincs hibája. Kialakult az az elvárás az emberekben, hogy a szülés is kellemes, a meghalás is kellemes, a kakilás is illatos.
Zsófi: - Igen! (nevet) És a Kriston Intimtorna azért is jó, mert ad egy olyan fókuszt, hogy ez a testtájunk létezik és szerethető, fejleszthető. És még valami fontosat, azt, hogy ezek a szervek érzelmi felületek. Amiről az elején beszéltünk. Mert a nőkkel sok minden történik: ilyen szeretkezés, olyan szeretkezés, gyerektelenség, gyerek utáni sóvárgás, terhesség, beültetés, szülés, koraszülés, abortusz, vetélés. És van, akivel nőgyógyászati műtét történik.. És van, akivel nemi erőszak. Ez egy érzelmi felület, és úgy is kell vele foglalkozni. És ez nem mindig könnyű.
Lola: - Nyilván mert a tudatosítási, vállalási folyamatban szembe kell néznie a nőnek a saját történetével. A saját pinájának a történetével, hogy drámaibban fogalmazzak.
Zsófi: - Egészen pontosan így van.
Lola: - Hogy az anyádnak milyen volt a viszonya a saját nőiességével és a te nőiességeddel, hogy aztán milyen férfiakat választottál, azokkal milyen volt a szex, mit vállaltál fel magadból. És el kell kezdened szeretni a saját nemi szerveidet, a saját szexed.
Zsófi: - Igen, de maradjunk annyiban, hogy ez egy lehetőség. Lehet a Kriston Intimtornát úgy is csinálni, hogy elvégzem a tanfolyamot, megtanulom a tornát és a téma lezárva. Meg úgy is lehet, hogy megtanulom a tornát és odaadom magam ennek a dolognak, és ennek kapcsán elkezdek ránézni a saját érzelmi történetemre. Kivel feküdtem le, kivel nem. Hol aláztam meg magam, hol nem. Csodálatos volt a szülésem vagy megnyomorítottak a kórházban. Ki kellett venni a petefészkem, a méhem vagy nem.
Lola: - Volt orgazmusom, vagy nem volt. Kivel volt, kivel nem.
Zsófi: - Így van. Vagy, hogy soha nem volt orgazmusom, és nem is hiszek az orgazmus meséjében.

Lola: - Térjünk is rá erre a témára! Döbbentem tapasztaltam, hogy vannak nők, akik soha nem élik át. És hogy a hüvelyi orgazmus létezése lényegében még mindig tagadva van. Ez is tabutéma. Kedvencem, mikor jön a férfi szexológus és kijelenti, hogy nincs hüvelyi orgazmus. Ami agyrém, mert bizonyítani ugyan nem tudom, de nekem van.
Zsófi: - Na, akkor már ketten vagyunk.
Lola: - Ugyanaz a működési mechanizmus, mint a problémáknál: a nők egy része eltagadja, tabusítja, vagy eljátssza az orgazmust. Brutális statisztikákat olvastam arról is, hogy mennyinek nincs. Egy se. Soha. Nemrégiben mondta nekem egy férfi, hogy az, hogy ki a jó nő az ágyban az attól függ, hogy az illetőnek mi a viszonya a szexhez, a saját szexéhez.
Zsófi: - És hogy teljes biztonságban érzi-e magát. Ha nincs valamiféle elengedettség benne, akkor semmilyen orgazmusa nincs. Még egy mechanikusan előállított klitorális orgazmusa se.
Lola: - Hüvelyi orgazmusra mindenki képes?
Zsófi: - Nem tudom. Minden nő máshogy van bekötve. Azok a nők, akik nem merik megengedni maguknak az extázist, azok nem élik át az elengedettséget. Ami mondjuk feltétele.
Lola: - Hát igen, mert akkor nem vagy olyan tökéletes, amit magadnak és a férfinak akarsz sugározni. Már aki. Abba nem fér bele a teljes kiszolgáltatottság állapota.
Zsófi: - Nem fér bele az a fajta felszabadultság, mikor semmi nem számít. De ez árnyalt dolog. Minden nőnek más izgatás, helyzet kell ehhez. És van, akit úgy szoktattak, vagy úgy kondicionálta magát, hogy nem adhatja ki magát. Például tudja, hogy túl hangos lesz.
Lola: - Sikítozik!
Zsófi: - Igen. És van, olyan nő, aki megijed a saját érzésétől. Mert nagyon más és idegen az érzés, ami feltolul benne, ami abban a pillanatban blokkolja. Mert mondjuk úgy nevelték, hogy így nem illik viselkedni. Nagyon sok feltételnek kell ahhoz teljesülni, hogy egy nőnél a hüvelyi orgazmus ajándéka meglegyen. A csiklói orgazmussal szemben, ami főleg egy mechanikus ügy, bár teszem hozzá, azért ott is kell egy csomó lelki feltételnek teljesülnie, a vaginális orgazmus a teljes átadottság állapota.
Azok a nők, akik teljesen tudatosan meg tudják különböztetni a kettőt, arról számolnak be, hogy a vaginális orgazmus következménye a reszkető láb, a teljes kielégültség, jóllakottság állapota. Nem levonva a csiklói orgazmus értékéből, ami egy más jellegű kielégültség. És anatómiailag az idegpályák egyáltalában nem különböznek. És mégis más.
Lola: - Ez így van.
Zsófi: - És éppen ezért szokott előfordulni, hogy vaginális orgazmust akkor tud átélni egy nő, ha tényleg, teljes biztonságban érzi magát. Kívül és belül egyaránt. A női orgazmus feltétele a biztonság.
Lola: - Ez csodálatos. Hogy a biztonsággal van összekötve.
Zsófi: - Ez gyönyörű, igen. És miért van ez így? A megfoganást az orgazmus elősegíti. Mikor van egy belevaló orgazmus, akkor a hüvely ráng, szinte húzza felfelé a spermiumokat. Itt jön be ugye az egyidejű orgazmus története, de most nem menjünk el a lányregényekbe, hogy megszólal a nagyzenekar és mindenki rózsaszínben egyszerre élvez el.
Lola: - Miért, az olyan jó! (mindketten nagyon nevetnek)

zsofi3.jpg
Zsófi: - Jó, jó, de ha nem így alakul, akkor se várja el senki az egyszerre élvezést, könyörgöm! Habár a megfoganás érdekében célszerű. A hüvely ráng, pulzál, a pénisz ráng pulzál. A méhszáj az alatta lévő kis öbölből szinte felissza az ejakulátumot. Ezért hasznos a fogantatás szempontjából a szinkronorgazmus. És az, hogy egy nő biztonságban érzi-e magát, az elsősorban a saját tudati felelőssége, másodsorban a párja felelőssége. Közös felelősség. És erről akkor is nagyon fontos beszélnünk, mikor a következő interjúban a férfiakról lesz szó.
Lola: - Nyilvánvalóan fogunk róla beszélni.
Zsófi: - Egy nő akkor élvezi a szexet, ha abban a két karban, ami őt öleli, biztonságban érzi magát.
Lola: - Kész vagyok. Ez csodaszép.
Zsófi: - És ez a biztonság nem ott, a szex közben születik. Hanem az előtte való három órában, a múlt hétben, a kettejük történetében. Ez egy rendkívüli felelősség.
Lola: - Engem azok a nők érdekelnek, akik bánatosak efelett. Akik nem hajlandóak szembenézni a veszteségeikkel. És mivel nem merik vállalni magukat, a megoldásig sem jutnak el. Amiben a legjobb a Kriston Intimtorna. Amit csinálni kell.
Zsófi: - Bizony, ezt csinálni kell.
Lola: - Mindennap.
Zsófi: - Mindennap. De szerintem ez tök jó.
Lola: - Megfigyelésem szerint a boldogtalan negyvenes-ötvenes nők egy radar alatti tömeg. A negyven feletti nő intenzívebb minőségben kezd el vágyni a szexre, de nagy részük mégis évtizedeket él le frusztráltan. Persze olyan is van, akit ez már tényleg nem érdekel, és leteszi ezt a dolgot. De kutatások szerint, jellemzően a női libidó negyven felett jut a csúcsra. A negyvenes, ötvenes csajok – wáhh! csajok! – nagy részében ott pulzál(na) a szexistennő.
Zsófi: - Igen, ez a korosztály sokkal jobban vágyik a minőségi szexre. Mert elért az önvállalásig, ilyen mellekkel, ilyen testtel, ilyen élettel. De vissza a Kriston Intimtornához: ha megműti a plasztikai sebész valaki meggyengült vagináját, azután is ugyanúgy, pontosabban egy idő után megereszkedik a hüvely, és jönnek a problémák. A nyakadba varrhatják a hüvelyed, ha nem edzed, elgyengül.
Ha azonban edzi, pont úgy, mint a karját vagy a hasizmát, akkor tud magának egy olyan puncit formálni, aminek erejébe, rugalmasságába tudatilag bele tud kapaszkodni. Ami aztán zsendülni, ébredni fog ám, ha kedvére való férfi jön szembe! És hangsúlyozom, hogy nem csak a szexualitás kontextusában, hanem egész nőisége, személyisége összefüggésében. És az életközepi válságában meg tud találni egy új, tudatosabb női identitást. Függetlenül attól, hogy van-e pasija vagy nincs.
Lola: - Megrendítő történeteket mesélnek szomorú, szégyenkező nők, az első Unicum után. Vagy Unicum nélkül..A hamis testkultusz pont pinafronton kitermelte a női nemiszerv szűkítését, vagdosását, fehérítését, kisajak műtétet, szőrtépkedést, miközben arról, hogy belül mi van nincs szó.
Zsófi: - Ez ugyanaz az attitűd, ha valaki nem mer belenyúlni a puncijába. Hogy mindenhez van közöm, ami látszik, és semmihez nincs közöm, ami nem látszik. Márpedig a punci állaga, játékossága, frissessége semmilyen módon nem látszik. Egyszer meg fogok kérdezni férfiakat erről, hogy volt-e ilyen élményük. Hogy szép volt a csaj, kívánatos, lekerült a ruha, de nem volt kölcsönös és örömteli a szex, mert nem volt olyan állaga a nőnek.
Ide tartozik egy történet: beszélgettem egy férfival a szexualitásról, aki azt mondta, hogy a szex a fejben dől el. Mondtam, hogy persze, nyilván, és ez igaz is, de azért ennek van egy izomvonzata. És erre azt mondta, hogy na jó, ezt hagyjuk. Ő is lelökte a témát. Nem akart erről beszélni. Nem akart arról beszélni, hogy fejben megvan, érzelmekben megvan, de fizikailag is meg kell lennie női és férfi részről egyaránt. Hogy mi van a medencefenéki izmokkal. Minden férfi tudja, hogy ki lehet csiholni egy orgazmust így-úgy, de ha egy meleg, nedves, rugalmas hüvely fonódik az ő végtelen érzékeny péniszére, aminek viszont merevnek kéne lennie, akkor az azért sokkal jobb. Az a kérdés, hogy le akarom-e tenni egészen alacsonyra a lécet ez ügyben vagy nem.
Lola: - Valamint, ha már lent van a léc, tudja-e a nő, hogy ezt feljebb tudja tornázni. Szó szerint. És hogy ezért tud tenni. Ez egy megoldható dolog.
Zsófi: - Tudsz érte tenni, igen. Felismerem, szembenézek, megkeresem, hogy mivel tudok tenni magamért. Hajmeresztő sztorikat írnak kommentelők a fórumokba. Hogy flottul el tudnak lenni alacsony léccel. Mennyire lesz szexuális lény az a nő, akinek mindig van egy betét a bugyijában? A mentális, a fizikai egészség szempontjából nagyon fontos, hogy aki akar, az kielégítő szexuális életet éljen.
Lola: - Aki akar szexelni.  Mert van, aki nem akar. Mindenki élje meg a saját természetét.
Zsófi: - Így van. Első lépés, ránézni, hogy akarom vagy nem. És hogy azért nem akarom, mert tele vagyok félelemmel, vagy azért mert valóban nem akarom. És ha kiderül magamnak, hogy azért nem akarom, mert tele vagyok szorongással, akkor kiderül, hogy ez a történet önmagunkhoz vezet. A szexualitás arról referál, hogy kik vagyunk mi. Nagyon nehéz leszakadni az elvárásokról, a médianyomásról. Ha azt mondják egy ötven körüli nőnek, hogy ez neked már minek, már öreg vagy hozzá, akkor bizony erő és tudatosság kell, ahhoz, hogy vállald magad. Rengeteg nő kapja azt, hogy már elment a férjed, vagy nem is volt férjed, régóta egyedül vagy, vagy férjnél vagy de már öreg vagy, elmentek az éveid, szevasz. Pedig a nő itt tudna kezdeni egy új történetet akár új szakmát, hobbit, bármit, amire addig csak vágyott, de nem élte meg és ez együtt tud járni a szexus új minőségével is. Csak ezért tudatosan kell tenni. Ha fejleszted a személyiséged, fejleszted a szexualitásodat is.
Lola: - Engem ez a tudatossági szint érdekel.
Zsófi: - Van, mint ahogy mondtad, aki ezt nem tekinti problémának.
Lola: - Van. De aki annak tekinti, annak itt az eszköz.
Zsófi: - És ez az eszköz, saját tapasztalatból mondom, rendben tartja a libidót, a pszichét, a menstruációt, harmonikus kapcsolatba kerülsz a saját nemi szerveiddel és lehetőséget kapsz arra, hogy fejleszd a személyiségedet.
Lola: - Mindennap csinálod?
Zsófi: - Igen. Napi húsz percről beszélünk, amit bármikor be lehet iktatni. Aktív részese vagyok a saját női mivoltomnak. És azzal fekszem le, akivel tényleg akarok, de abban a szeretkezésben nagy bizalmam és önbizalmam van. És az egész az én döntésem. Nagyon jó eljutni ám oda, hogy a saját testem felett minden befolyástól függetlenül dönthetek. A Kriston Intimtorna egy eszköz, amit használok és a folyamat, amin végigmentem ennek segítségével, hogy is mondjam, rendben tart. (mindketten nagyon nevetnek)
Lola: - A szorongással való szembenézés és a szándék a lényeg. Vagyis a tudatosság növelése.

A bejegyzés trackback címe:

https://lassabbanbaby.blog.hu/api/trackback/id/tr5412931371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása