Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Lassabban baby!
Kicsit lassabban csináld, kérlek. Most jó.

A Nőgyógyász Istenek alkonya

A Nőgyógyász Istenek alkonya

Avagy hogy gúnyolódnak a szülészek az anyán és honnan indul az inkontinencia első csepp vizelete?

2018. 02. 16. Lola Welbach

szuletes.jpg

Nem kell Geréb Ágnes mellett elkötelezettnek lenni ahhoz, hogy lássuk, korszakhatáron vagyunk. Észre kell vennünk, hogy megkezdődött a Nőgyógyász Istenek alkonya.

Egyrészt (majdnem) minden információ elérhető a neten. Keress rá az orvosodra, és százszámra találsz róla véleményeket, mert a kismama olyan lény, aki kommunikálni és ventillálni akar, akár csodás élmény volt a szülése, akár rémes. Kiderül, hogy jó szakemberhez jársz-e, vagy perbe fogott, nők életét megnyomorító mészároshoz. Sok esetben egyazon emberről mindkettőt olvashatod. De ha valaki nagyszerű orvos, róla főleg dicsérő szavakat találsz. Ha meg rossz orvos, javarészt horrorsztorikat. Itt van például a nők hentese, azaz dr. Udvary János esete. Vagy az elhíresült dr. H, akinek erőszakos szülésindításaival még most is tele vannak a fórumok, pedig 15 éve volt, hogy évi 400 [!] szülést bonyolított, nagyrészt ügyeleti idejében. Egyik páciense belehalt a szülésbe, a másiknak el kellett távolítani a méhét. De félrediagnosztizálásának is voltak súlyos következményei: ismerek olyat, aki az ő páciense volt, s ezért nem lehet gyereke. Többen perbe is fogták dr. H.-t. Aki ma is vígan praktizál. 

Nincs olyan zárt kaszt, ami annyira szent és sérthetetlen lenne, mint a magyar nőgyógyászok rendje. Összekapaszkodnak, minden körülmények között védik csoportjukat, módszereiket, egymást. Vajon kimondott alapszabályuk, hogy közülük soha, senki nem téved, nem hibázik, és hogy csak ők értenek a szüléshez?  (Udvaryt hat, azaz hat darab hónapra tiltotta el a praktizálástól az Orvosi Kamara.) 

Csupán nyolcvan éve szülnek a nők a kórházban. Előtte évezredeken át otthon, bábával szültek. Amely hivatást betiltottak, és az 1950-es években tereltek be végleg minden szülő nőt kórházba. Amivel önmagában nincs baj, hiszen a csecsemőhalandóság lecsökkent. (S ami elsősorban az életszínvonal és a higiéniai viszonyok javulásának köszönhető.) A szemlélet hibádzik: azzal, hogy a kórház területére lépsz elveszted a minimális önrendelkezésed is, és egy olyan protokoll szerint adsz életet, ami csak az orvost veszi figyelembe. (A minap olvastam: harminc százalékkal csökkent az újszülött halandóság hazánkban az elmúlt négy évben. A kórház az életmentés fellegvára lehet. Lehetne. És most ne is menjünk bele a magyar egészségügy felfoghatatlanul rettenetes helyzetébe. Nem az intézménnyel van a baj. Nyugaton a problémamentes szüléseket nem orvos, hanem szülésznő vezeti a kórházban. Akkor viszont nincs boríték.)

„Na, akkor szülünk!” – mondta dr. T., mikor berobogott konferenciája szünetében hozzám a szülőszobába. Lenyelte a lazacos szendvicset, felcsattintotta a kesztyűjét, majd én – sokórás, szülésznővel kísért vajúdás után – szültem. Ő vágott, varrt, az egész nem volt húsz perc, majd könnyedén eltette a vastag borítékot, amit földig hajolva adtunk neki.

Ha szülök, köszi, de nem kell a lelkemet kell ápolni. És nem delfinre meg szitárzenére vágyom. (de) Hanem csupán azt kérem, hogy embernek tekints engem, aki éppen világra hoz egy gyereket. Mert nem mi, hanem én szülök. (Meg a gyerek.) És látjátok, alig valaki meri leírni a kártékony szülészek nevét, mert félünk a jogi következményektől.  

De vége a kevély, mindenható orvosok korszakának, legalábbis a vég elkezdődött. Mert a most szülő nők már felébredtek.

És ők már tudatosan, edukáltan, a maguk jogait megkövetelve, nyilvánvaló kérdésekre rákérdezve – Ha problémamentes a terhességem, miért nem szülhetek guggolva, állva, ahogy jól esik, ameddig jól esik Doktor Úr, ha már kifizettük azt a regiment pénzt? – akarnak majd gyereket világra hozni. Kórházban, otthon, bárhol.

Az orvos azt mondja, „szülünk”. Ez egy alapvető tévedés. Hiányzik belőle az a tisztelet és alázat, ami a nőnek jár. Nincs ebben misztikum. (illetve csak az van, de ezt most hagyjuk) Egyszerűen csak tudni kéne, hogy szülő nő az, aki szül, Ő az, aki a dolgot csinálja, megszenvedi, létrehozza, és az orvos, apa, szülésznő, bába, kórház csupán segítség és asszisztencia ehhez a rendkívüli, emberfeletti, mégis teljesen természetes dologhoz. (történetünk másik, hatalmas hőse a gyerek)

(Mikor én szültem tudtam, éreztem, hogy életre-halálra megy. Életem eddigi legnagyobb élménye volt, nemigen lehet elmesélni. Nincsenek rá szavak.)

A tudatos anyák mellett most nő fel, most tanul az a nőgyógyász generáció, ami tisztelettel, holisztikusan, sőt alázattal fog viszonyulni az életadáshoz. Ez a nemzedék olyan nagytudású lesz, hogy képes lesz egyben látni az embert, és képes lesz arra, hogy saját egóját félretéve, akkor segítse a szent aktust, amikor kell. (igen, szent aktus)
Akik nem istenként fognak magukra tekinteni, hanem az anyát is be fogják vonni a döntésekbe, és széles körben alkalmazni fogják hazánkban is az Informed decision making, vagyis a tájékozott döntés, valamint az Informed consent módszerét, ami a világ, e szempontból boldogabbik felén már bevett rutin.

Meg kell érteni: az orvosok óriási vállalással, évekig tanulják hivatásukat, egész praxisuk alatt fejlesztik magukat – ilyen sebességű technikai előrehaladás mellett másképp nem is tudnának pályán maradni -, s valóban felkentek, mert megismerik a test működését, gyógyítani tudnak, reménytelen helyzeteken tudnak segíteni. 
Szülni viszont szinte bármelyik nő tud. Amivel a jövőbeli, nem isten-, hanem emberorvosok teljesen tisztába lesznek, mert tisztelni fogják a természet törvényeit. (Ezügyben, főleg Doktor Uraknak, de mindenki másnak is ajánlom megnézésre az Egy szent szarvas meggyilkolása című nyugtalanító remekművet.)

Ez a poszt nem nőgyógyász-kaszt ellenes kirohanásnak indult, hanem úgy, hogy Edit is, én is kipróbáltunk egy, az inkontinencia problémákon segítő vaginaedző gépet. Viszont nekünk nincs ilyen panaszunk – habár a gép remekül kondicionált minket is –, ezért keresnünk kellett olyan nőt - a forgalmazón kívül -, akin segített a gép, s aki ezt hajlandó volt elmondani.
Sok nő történetét hallgattam meg, mire végre találkoztam Médivel, aki hozzájárult ahhoz, sőt kérte, hogy leírjam a beszélgetést.  
Dermesztő volt, hogy azok, akik nem anyabarát módon szültek, mind hasonló dolgokról számoltak be: erőltetett, gyorsított és az esetek többségében megalázó szülésről, mely közben sérüléseket szenvedtek, mely során – az alkati okokra ráerősítve – krónikus inkontinencia alakult ki náluk.
Egyre jobban belemerülve a témába sikerült orvossal is, bábával is beszélni. Mindkettő arról erősített meg, hogy a nőgyógyászok ezen zárt csoportja képtelen a társadalmi diskurzusra a témában. Marad a tüntetés, a virágok a Szabadság hídon, a torokszorító sztorik a Facebook csoportokban, és a fájdalomtól még ma is bekönnyesedő szemek, miközben évekkel ezelőtti szülésüket mesélik beszélgetőpartnereim. De már alkonyodik a feudalizmusnak.

 Tudjuk, hogy vannak csodálatos, elkötelezett nőgyógyászok, akiket nem kaparintott karmai közé a hübrisz. Vagy/és akik vidéki kórházakban embertelen körülmények között robotolnak. Akik nem milliókat zsebrevágó sztárszülészek. Őket nem is vesszük e hitvány kalap alá.  
Az idei év Semmelweis Ignác emlékév. Tudjuk mit tett a nőkért. Módszerének elterjesztése érdekében szélmalomharcot vívott az akkori orvostársadalom tekintélyes képviselőivel, akik hallani sem akartak olyan hülyeségről, mint a kézmosás. Az antiszeptikus eljárásokat csak halála után sok évtizeddel kezdte lassan-lassan elfogadni Magyarországon a szakma. (Angliában sokkal korábban felismerték módszerei rendkívüli jelentőségét.) Doktor Semmelweis péppé verve végezte egy elmegyógyintézetben.
Az emlékév szépen ér össze Geréb Ágnes bebörtönzésével, nemde?

Ahogy eddig, ezért a blogposztért sem kaptunk sem pénzben, sem más módon juttatást. (És a jövőben sem fogunk kapni.) A gépeket Editnek is, nekem is kivételes módon, három hónapra kölcsönadta a forgalmazó, a hozzájuk tartozó szondát – amivel együtt működik a gép –, kedvezményes áron vásároltuk meg magunknak. (Ezeket a gépeket csak megvásárolni lehet, mi azért kaptuk kölcsön, és azért élveztük a  kedvezményt, mert nyár óta írtunk, írunk róla.)

Hasba könyöklő szülészorvos, nagy terhek cipelése, negyven feletti életkor és az öröklött alkat lehet az inkontinencia kiváltója. De van, aki négy gyereket szült és még hírből sem ismeri a problémát, és van, aki huszonéves, nincs gyereke és mégis minden edzés előtt tisztasági betétet tesz a bugyijába, mert tudja, hogy az ugrálós gyakorlatoknál - vagy tüsszentésnél-köhögésnél - ki fog folyni valamennyi vizelet. Az biztos, hogy a császáros szülés, vagy a fiatal kor nem óv meg az akaratlan vizeletvesztéstől, de a hüvelyi szülés sem predesztinál rá. De úgy tűnik, kialakulásának esélye komoly összefüggést mutat a beavatkozással terhelt szüléssel.  Végül is, így vagy úgy, de  - mérvadó felmérések szerint - a probléma a nők harmadát érinti.

Volt már hasonló téma a blogon, miért foglalkozunk megint ezzel?
Mert akkor még nem tudtuk, hogy az inkontinencia népbetegség. 

Tavaly, egy konferencián találkoztunk Krisztával, aki egy vaginaedző gépet forgalmaz. Kedves volt és közvetlen, elmagyarázta a szerkezet pofonegyszerű működését, és olyan számokat mondott arról, hogy hivatalos felmérések szerint a nők hány százalékát sújtja az inkontinencia, hogy alig hittünk neki. Utánanéztünk a dolognak, és kis nyomozás után kiderült, hogy a számok, amiket Kriszta mondott, nemhogy reálisak, de óvatos becslések.

Edit meg én nagyon sokszor érezzük, tapasztaljuk a nőkkel folytatott beszélgetések során, hogy a női lét valójában egy tabulabirintus, amit a csajok szorgalmasan, egész életen át építenek maguknak, szépen körbefalazva, elrejtve problémáikat, fájdalmaikat és félelmeiket.

Az inkontinenciában érintett emberek nemhogy egymásnak, de nagyrészt maguknak sem vallják be állapotukat. Nem néznek vele szembe, nem keresik az okokat, inkább alkalmazkodnak, tudomásul veszik, hogy az idő múlásával - mint minden esetben, ha eltagadjuk a bajt – romlik a helyzet.

Generációk óta sújtja - főleg - a nőket a probléma. (Arról nem találtunk adatot, hogy az 50-es évek előtt ez milyen mértékű volt.)

Kriston Andrea lánglelkű úttörője annak, hogy ez a helyzet változzon, több mint harminc éve edukálja a népet, mutatja, tanítja tanfolyamon, könyvben, interjúban, hogy ezen lehet javítani.  De legalábbis karban lehet tartani. Vagy akár kigyógyulni belőle.

De a Kegel8 gép is kiválóan alkalmas a helyzet javítására – főleg tornával együtt -, amint ez kiderül abból a beszélgetésből, amit Krisztával készítettünk, valamint abból az interjúból, amit az inkontinencia problémában komolyan érintett Médivel vettünk fel.

 Interjú Dombai Krisztinával

Edit: - Na, én befejeztem a három hónapos edzést a géppel, és nagyon tetszett. Olyan szervemre figyeltem, amire a hétköznapokban nem szoktam, mert természetesnek vettem a működését. És éppen azért, mert a fókusz átkerült, egy iszonyú élénk szexuális életet hozott magával. Amellett, hogy egyébként is jót tett.
Lola: -Erről mesélt nekem. Az élénk életéről.
Kriszta: - Ez sokaknál így van, ez a gépi tornáztatás mellékhatása. A gép klinikai vizsgálatai is bizonyítják, hogy szinte minden nőnél, aki rendszeresen használja javul a szexuális élet, a teherbeesési arány, felpezsdül a vérbőség, megerősödik a hüvely izomzata, a spermiumokat jobban felfelé hajtja…
Edit: - Az enyémet ne hajtsa! Ilyen terveim nincsenek. (nevetnek)
Kriszta: - Azt nem lehet tudni. Én is elmúltam 42, mikor a lányomat szültem.
Lola: - Kérlek, meséld el!
Kriszta: - Az egész úgy kezdődött, hogy 42 évesen, nem tervezve, nem számítva rá állapotos lettem. Nagy gyerek volt, nagy fejkörfogattal, sőt, a szülés előtt még meg is fordult. Nehezen szültem, 17 órát vajúdtam. Amikor pedig eljött a maga a szülés, az orvos belekönyökölt a hasamba, alul szakadt, nyúlt minden. Utána nem tudtam regenerálódni, mentem fűhöz-fához, persze próbáltam az intimtornát is, de már olyan mértékű izomsérülésem volt, hogy a testem nem tudott visszajelzést adni arról, hogy jól csinálom-e a gyakorlatot. Az akaratlan vizeletvesztés megkeserítette az életem.
És elkövetkezett az a rettenetes nap, mikor a gyógyszertárban elém raktak egy hatalmas inkontinenciabetét csomagot. Szörnyű volt, mindenki engem nézett. Erre jött egy tél, nagyon megfáztam, iszonyúan köhögtem, és nemhogy vizeletcsepegésem volt, hanem konkrétan bepisiltem. 43 éves voltam, és pelenkázni kellett magam. Mindig azt éreztem, hogy be vagyok pisilve, kérdeztem a barátnőimet, hogy nem érzitek a szagot. Persze nem érezték, mert kínosan ügyeltem, de minden percem erről a kínlódásról szólt.
Edit: - Jaj, ez szörnyű lehetett.
Kriszta: - Akkor kezdtem el nézelődni külföldi honlapokon, ami rögtön kiadta a Kegel8 gépet.
Lola: - Konkrétan mi volt a problémád egyébként? Mert ezeket a tüneteket sok dolog okozhatja.
Kriszta: - Méhsüllyedés és inkontinencia. Ez volt a hivatalos diagnózis.
Edit: - És akkor megrendelted a gépet.
Kriszta: - Igen. Pár nap múlva megjött, elolvastam a használati utasítást, és becsülettel csináltam vele a vaginaedzést. Ötkor kellett kelnem a nagylányomhoz, de már négykor csörgött az ébresztőórám. Szonda be, ötre már lefutott egy program. Este ugyanígy. És nyolc hét után elkezdtem érezni a javulást. 12 hetet ír a teljes változásra, ami meg is történt, megszűntek a panaszaim. Azóta is csinálom, nem mindennap, de hetente háromszor biztos. Na, ez után a sikeres negyedév után megkerestem a céget. Voltak itthon is hasonló gépek, de ez egy prémium kategória, sokféleképpen lehet beállítani, ki lehet választani a panaszra egészen pontosan megfelelő programot. Ez kicsit drágább, mint a többi gép, de sokkal többet is tud. Úgy tudom, ez az egyetlen ilyen, sokfunkciós gép itthon.

Edit: - Ezt úgy kell nézni, mint mikor még férjnél voltam, és egy kicsit drágább táskát megengedettem magamnak, akkor azt mondtam, hogy ezt vegye úgy, hogy ez táska lesz még öt év múlva is, és ha leosztja hónapokra az árát, akkor havi ezer forintból megoldja a dolgot. Ez hosszútávú befektetés, amit így kell nézni.
Lola: - És ez sokkal fontosabb, mint egy táska! Mennyibe kerül?
Kriszta: - A legdrágább, az Ultra20, amiben van vizeletinkontinencia minden fajtájára és székletinkontinenciára is program, valamint hüvelyizom erősítésre is. Ez bruttó 69 ezer Forint.
Lola: - És ebben benne van a szonda is.
Kriszta: - Igen, de a szonda 1-1,5 év alatt elhasználódik, akkor kell venni másikat.
Edit: - Ez kb. heti 1300 Forint.
Kriszta: - Kiszámoltam, hogy ha valaki egy középsúlyos inkontinenciával él, akkor annak az éves betétszükséglete napi 3-4 betét elhasználásával 71 ezer forint. Tehát ez év alatt megtérül.
Edit: - Plusz azt is ki lehet számolni, hogyha műtétre kerül a sor az mennyibe kerül neked: adsz az orvosnak, az aneszteziológusnak, gyógyszer, munkából való kiesés.
Lola: - És az a mérhetetlen stressz, amit egy műtét okoz, amit nem lehet számszerűsíteni.
Kriszta: - Fontos tudni, hogy ez nem helyettesíti a műtétet. Ez középsúlyos esetekre, valamint megelőzésre való. De nekem, aki nem megelőztem, hanem már sérülés után használtam, segített.
Edit: - Mikor a fiamat vártam, beszélt róla az orvos, hogy így vágja át, meg úgy vágja át gátat, amiről nem is pontosan tudtam, hogy hogy néz ki. Aztán megnéztem tükörben és láttam, hogy hol van, milyen kicsi, éreztem milyen érzékeny, és az, hogy ott akarnak átvágni, nagyon riasztó volt.
Kriszta: - Ott nagyon kis szakaszon vannak fontos dolgok. És főleg, hogy az utána az élet minőségi élet legyen 50-60-70 évesen is. Miért lenne törvényszerű, hogy idősebben pelenkába kelljen élned, hogy ne érezd magad nőnek?
Lola: - A Kriston trénerrel való beszélgetésből derült ki nekem, hogy a közhiedelem szerint az inkontinencia hozzátartozik az időskori női léthez. Amire a menopauza utáni években valóban nagy esély van, de ez ellen lehet tenni.
Kriszta: - A hormonális változások is elősegítik az inkontinenciát. Ez olyan, mint a hízás, amire sokkal nagyobb az esély a menopauza után, de tudatos életmóddal lehet tenni ellene. Sok fiatal nő étkezik tudatosan, jár edzőterembe, de az alhasi szerveire semmilyen figyelmet nem fordít. Mert nincs szem előtt, és azt hiszi, hogy azzal nem kell foglalkozni. Néha bepisil ugrálás közben. Aztán egyre gyakrabban, már tüsszentésnél, köhögésnél is.
Lola: - A Kriston tréner is ezt mondta.
Kriszta: - A nők nagy része figyel arra, hogy hogy néz ki kívülről. De hogy belül és alul mi van, arra alig.
Edit: - Az egész témától van egy távolságtartás.
Kriszta: - Elhessegetik a problémát. Illetve nem veszik elég komolyan a kezdő jeleket, azt gondolják, hogy fiatalságuk okán regenerálódnak majd. De ez tévedés, ez magától nem fog megjavulni. A géppel kapcsolatban felmerülő vásárlói kérdéseknél tapasztaltam, hogy ugyan a tampont is a hüvelybe rakják, de félnek, hogy a szondában elektromosság van, amit oda kell tenni. Ez egy néhány volttal működő elemről megy, nem tud áramütést okozni.
Lola: - Mi van tehát azokkal, akik nem a megelőzésre gondoltak, hanem már komoly gondjaik vannak, mint neked voltak?
Kriszta: - A vizeletinkontinencián belül a stresszinkontinencia szinte 100%-ban visszafordítható ezzel a géppel. A hiperaktív hólyag is. Ami ugye az, hogy nem tud kiérni a vécére, illetve mindig azt érzi, hogy pisilnie kell. De fontos leszögezni, hogy vannak olyan anatómiai elváltozások, amit a gép nem tud orvosolni. Amennyiben izomerő hiányából adódnak a problémák, arra a tökéletesen jó. A gátizomnak az a szerepe, hogy tartsa a belső szerveket. Azon, akin egy deka felesleg sincs, annak is 9 kiló tömeget tartanak ezek az izmok.
Edit: - Hű.
Lola: - Hű bizony, én sem tudtam, hogy ekkora súlyt tart.
Kriszta: - A szalagok a hasüregben, az alsó izmok alulról tartják a belső szerveket. A nők nagy része hasra hízik. A terhességnél még ott a baba és az anya megnövekedett súlya. A szülésnél ezek a záróizmok 10-12 szeresre tágulnak. Olyankor vannak olyan izom és rostszakadások, amik, ha azonnal nem is, de évekkel később panaszokat okoznak. De az erős, rendben lévő gát és hüvelyi izmok ellen dolgozik az idő is, mint ahogy az előbb beszéltük, a gravitáció, az életmód, a rengeteg ülés, a dohányzás, az allergia, meg bármi, ami köhögéssel jár.
A vizeletszivárgás egy idő után elszigeteli a társas élettől az érintetteket, nem akarnak elmenni otthonról, nem mennek nyilvános helyre, hiszen azt érzi, hogy be fog pisilni, vagy más esetben, hogy nem tudja tartani a székletét. De ha használ inkontinencia betétet, akkor azért lesz gátlásos, mert mindig azt érzi, hogy a környezete érzi a szagot, ami a betétből árad. Ami tulajdonképpen egy felnőtt pelenka. Rettenetes felnőtt emberként ezzel élni.
Lola: - Az intimtornát is ajánlja a gép leírása.
Kriszta: - Igen, a legjobb a kiegészítés, ha mindkettőt csinálja valaki. Minden intimtorna, amit csinál az ember az jó.  
Lola: - A napi intimtornához rendkívüli kitartás kell.
Kriszta: - És erre nem mindenki képes. Ez az igazság. A gépnek is van olyan programja, hogy közben mozogni kell. A rövid és a hosszú izomrostokat is mozgatja.
Lola: - Kriston Andrea mondja, hogy ha valaki abbahagyja a tornát, akkor azonnal jön megint az állagromlás, a tünetek ismét jelentkeznek. Ez a gép használatával is így van? Azzal is mindig kell csinálni?
Kriszta: - Igen, ez sem csodaszer. Mert nincs csodaszer. Csinálni kell, mint a sportot, egész életben. De a javulás után elegendő hetente egy-két, fenntartó kezelésként.
Edit: - Nekem teljesen jó volt. Kikapcsolódás, énidő. Nagyon kellemes érzés, mikor bennem van. Filmet néztem, olvastam. Nagyon jó volt.
Lola: - Igen, nemhogy megterhelő, hanem nagyon élvezetes használni. De nemcsak hüvely és vizeletproblémákra, hanem székletinkontinenciára is jó. Ami mindennél szörnyűbb lehet.
Kriszta: - Igen, az a legnagyobb tabu. És arra is van külön, nagyon vékony szonda. Volt olyan vevőm, akinek a szülésnél tovább szakadt a gátizma és harmincévesen nem tudta tartani a székletét. Ez borzasztó. Csak néhány százalékos izomereje volt. És a gép használatával szépe visszaépítette az erejét, nem kell pelenkát használnia.

Edit: - Amikor egy férfiorvosnak elkezded ezeket mondani, az a válasz, hogy ez a genetikája, ez a szüléssel jár, innentől így kell élni. És nem úgy megy a szülés a kórházban, ahogy a legjobb lenne az anyának és a gyereknek is, állva, négykézláb, hanem háton fekve, hogy a doktor úr kényelmesen hozzáférjen. Orvos barátom mondta, hogy a nőgyógyász szlengben külön gúnyos kifejezés van arra, mikor egy nőnek a beöntés ellenére a kitolási szakaszban a gyerekkel együtt egy kis kaki is kijön - ami teljesen természetes hiszen onnan nyom ki mindent, főleg egy majd négykilós gyereket -, szóval azt mondják, hogy „testvére” is született a gyereknek. Mármint, hogy kijött a gyerek és a testvére is, a fekália. Ilyen megalázó módon beszélnek róluk egymás közt.

Lola: - Ebben az attitűd az érdekes. Amikor valaki szül egy gyereket a hüvelyén át, nem teljesen természetes, hogy kijön némi széklet is adott esetben, hiszen könyörgöm, élete legnehezebb, legnagyobb ügyét csinálja végig, ami a testében tízszer tíz centis felületre koncentrálódik?! A felsőbbrendű gúny, na az döbbenetes. Életet ad egy nő, rendkívüli fájdalommal és akaraterővel. És a Felsőbbrendű Férfi Nőgyógyász gúnyolódik rajta. Toljon ki a doktor úr csak egy narancsot a péniszén vagy a fenekén keresztül.

Edit: - Na, nézzük a szondát meg a gépet. A gép akkora mint egy telefon.
Lola: - És itt van a szonda, ezt kell betenni a hüvelybe. Kb. kétszer olyan széles, mint egy tampon. (mutatja)

interju_krisztaval_jo.jpg

Edit: - Nagyon kényelmes és kellemes a használata, azt mondhatom.
Lola: - Igen, nagyon kellemesen bizsereg ott bent. (nevetnek) A férfiaknak is tud segíteni a gép?
Kriszta: - Igen, a Kegel8 for Men-t nekik fejlesztették ki. Az inkontinenciában szenvedő férfiaknak 95%-ban impotencia problémái is vannak. Volt olyan fiatal férfi vásárlóm, aki a testépítő edzése miatt rengeteg súlyt emelt, és vizeletcsepegési problémái voltak. Férfiak esetében is a kismedencei izmok erőssége befolyásolja a húgyhólyag működését és az erekciót. A merevedési rendellenességek és az inkontinencia sok esetben a meggyengült kismedencei izomzat miatt van. Ezen izmok karbantartása a testmozgás szerves részét kell, hogy képezzék. Az Európai Urológus Társaság 2014-ben megállapította, hogy azon férfiak állapota, akik korai magömlésben szenvedtek, a medencefenék izom gyakorlatok révén jelentősen javult. Ez sok férfit érint.
Edit: - Sokat ám.
Lola: - Igen, ismerős probléma.
Kriszta: - Igaz, hogy a medencefenéki izmok az életkor előrehaladtával a férfiaknál is meggyengülnek, de nem ez az egyetlen oka a problémáiknak. Fiatal, szuperfitt, edzőterembe járó férfiak esetében például az izmok túl feszessé válhatnak, ami legalább annyira káros. Egyébként ezt érzelmi stressz is kiválthatja. Az izmok folyamatos feszülése esetén erős fájdalom jelentkezhet a végbélben, a nemi szervekben, sőt a hát alsó részében is. A Kegel8 for Men gép ebben is segítséget nyújthat.

Lola: - Már csak egy kérdés. A honlapodon betétes bugyit is forgalmazol. Miért, ha a gép tud segíteni és az a cél, hogy ne kelljen pelenkás felnőttként élni?
Kriszta: - A betétes bugyit főleg frissen szült nőknek ajánljuk, akik átmeneti inkontinenciával élnek. Valamint azoknak, akiknek sajnos már van problémájuk, de addig is míg az megoldódik - pl. a gép használatával -, míg megerősödnek a szervezetükben a kismedencei izmok, legyen nekik egy komfortos megoldás.
Edit: - Van garancia a gépre?
Kriszta: - Persze, a rendes 2 év garancia. De a tapasztalatok szerint, intenzív használat mellett a gép 5 évig teljesen hibamentesen működik.
Lola: - Köszönjük az interjút.
Kriszta: - Szívesen, én köszönöm.

 Interjú Médivel

Lola: - Meséld el, hogy mi volt a bajod és mi segített rajtad.
Médi: - Hát ez messziről kezdődik, a szülésemnél. Jóhírű klinikán szültem az első gyerekem, jóhírű orvosnál, akinek nagy paraszolvenciát adtunk. Nézd, én akkor még nem voltam tájékozott az ügyben. Sok mindent elolvastam a szülésről, a klinikáról és az orvosról is a neten, de ez még 2000-ben volt, akkor még az otthonszülés nem volt ennyire ismert. Az volt a fontos, hogy ha a gyerekkel van valami gikszer, kéznél legyen a segítség. Ugyan a gyerek teljesen rendben fejlődött, mégis ettől féltem legjobban. Családi okok miatt rettegtem attól, hogy a fiam szülési sérüléssel jön világra, hogy hirtelen kell segíteni, és ahhoz ez a klinika volt a legjobb.

Lola: - Fizettetek az orvosnak borítékban?
Médi: - Persze, 100 ezer Forintot, kézpénzben.
Lola: - És mi volt a haszna?
Médi: - Egyik oldalon a klinika felkészültsége, hogy ha valami probléma adódik ott van, és rögtön tudnak segíteni. Másik oldalon egy szörnyű, erőltetett szülés, ami során kitolták belőlem a gyereket, alul szétszaggattak.
Lola: - Kriszta is ugyanezt mesélte. Meg mások is. Mi történt?

Médi: - Belekönyökölt a hasamba, és erőltetve kinyomta belőlem a babát. Az epidurális érzéstelenítés miatt – amit a doktor akart minden áron -, nem éreztem semmit, nem tudtam, hogy kell szülni, főleg háton fekve, lekötözve, vergődve nem tudtam.  Akkor még nem volt ez a rálátásom a szülésemre. A doktor minden szavát aranyba foglaltam, mert ő volt a nagytudású szülész-nőgyógyász, és az volt a legfontosabb, hogy a gyerekem egészségesen szülessen meg. Elhittem, hogy ez csak ezzel a protokollal lehetséges. Agyrém. Most már tudom, hogy ez agyrém. Ez a tudatlanság az én hibám.

Lola: - És mi következett ebből?
Médi: - Hát az, hogy az egyébként is problémás kötőszövetemet az erőltetett szülés tönkretette, kinyújtotta a gátizmaimat, aztán utána, mikor a gátseb varratszedésére mentem azt mondta az orvos, hogy innentől kezdve számíthatok inkontinenciára is, és hogy a gyerekszülés ezzel jár.
Lola: - Ezzel jár? Szerintem nem feltétlenül.
Médi: - Nem feltétlenül. Azóta én is tudom.
Lola: - Utána mi történt?
Médi: - Mikor másfél év után is pisis lett a bugyim egy köhögéstől, elkezdtem keresni a megoldást. Nem lehetett tovább homokba dugni a fejem. Mentem Kriston tornára. Csináltam becsülettel, de nem hozott lényegi javulást. Andreával is beszéltem, aki a panaszaim alapján azt mondta, lehet, hogy a torna nem tud segíteni, elképzelhető, hogy műtét kell. Aztán nőgyógyászt váltottam. Ott azt állapították meg, hogy a szülés során hólyagsüllyedést szenvedtem.

Lola: - Vagyis mi volt a krónikus panaszod?
Médi: - Az, hogy bár célzott gyakorlatokat végeztem a Kriston tornával, továbbra is stresszinkontinenciától szenvedtem, vagyis ha köhögtem, tüsszögtem vagy edzésen voltam, kijött egy kis vizelet. Sok évvel az első szülés után is. Ez nagyon rossz érzés. Kis probléma, illetve annak tűnik, mégis, és ezt csak az tudja, aki benne van, úgy, hogy is mondjam… megnyomorított. Bepisilve lenni, akár csak kicsit is, rettenetes.
Utáltam, hogy mindig kell betétet hordanom. Aztán még két gyerekünk született. Más kórházban, más orvosnál, anyabarátabb protokollal, mint az elsőnél. Akkor már nem tolták ki belőlem a gyerekeket, és a terhességek alatt és után is csináltam az intimtornát, de a vizelettartási panaszaim nem múltak. Akkor felhozta a gépet a Google, nagyon utánanéztem, összespóroltam rá a pénzt és megvettem.
Lola: - Mit javasolt az új orvosod?
Médi: - Volt olyan orvos, aki azt javasolta, hogy menjek úgynevezett mellső hüvelyműtétre, ami során megvágják a hüvely hasfal felőli részét és az megtartja a besüllyedt hólyagot. Volt orvos, aki mellső és hátsó hüvelyműtétet is javasolt, vagyis, hogy ugyanezt a hátsó részénél is megteszik. A gép minimum 12 hét használatot ír arra, míg érzékelhető az eredmény, azt gondoltam, hogy előbb azt kipróbálom, aztán ha nincs más megoldás, jöjjön a műtét.
Lola: - És mi történt?
Médi: - Már a tizedik hét után éreztem a javulást. Jobban tudtam tartani a vizeletet, nem volt az állandó pisilési inger, és a hüvelybe tapintva is éreztem, hogy nem süllyed be a hólyagom. Feszes lett elől, éreztem, ahogy benyúltam. Három hónap után meg tényleg éreztem, hogy elmúltak a tünetek. Nem tudom kinek, hogy segíthet, nekem segített. Annak örülök, hogy nem kellett műtét, és érezhetően rendbejöttem.

Lola: - És mi van most? Vagyis mit csinálsz, hogy fenntartsd ezt az állapotot?
Médi: - Legalább heti kétszer használom a gépet, és legalább négyszer csinálom a Kriston tornát.
Lola: - Köszönöm, hogy nyilatkoztál.
Médi: - Azért mondtam el, hogy segítsek olyannak, aki most titokban szenved ettől. Hogy tudja, van még esetleg megoldás.

Köszönöm a beszélgetőpartnereim őszinteségét, azokét is, akiknek szavait nem írhattam le, valamint dr. G. és bába ismerősöm segítségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://lassabbanbaby.blog.hu/api/trackback/id/tr8113675632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sorrybori77 2018.02.18. 13:14:18

Na végre! Beszéljünk ezekről minél többet, elég volt a tabutémákból! Gratula az íráshoz, jól összeszedett!

Duplaxiii 2018.02.18. 14:42:18

Nem értettem a lényeget. Tényleg!
Ez most valaminek a promója?
Valami eszköznek, módszernek, berendezésnek?
És ezért, vagy csak alapból a FÉRFI nőgyógyászok elleni támadás, mert rossz tapasztaltok vannak?
Jó lenne pontosítnai még az elején, mert csak kapdostam a fejem, hogy ez most orvosi műhiba terület, a metoo mozgalom mellékága vagy egy alternatív dolog bemutatása?
Két gyerekem van, mindkettő normálisan és egészségesen született, az elsőnél NŐ volt a orvos, a másodiknál FÉRFI! Én akkor, talán mert eleve profin álltunk a dologhoz, szerencsés vagyok... Környzetemben sem tapasztaltam a cikkben leírt gondokat, pedig sok anyuka és született gyerek van. Szóval csak azért kérdem, mert az írás súlyosan negatív egy szakmai halmaz ellen.

PomberMaci 2018.02.18. 15:37:49

Vannak hülye, tulok nőgyógyászok __is__, de van az éremnek egy másik oldala, a tulok hülye barom anyukáké, akik miatt - részben - ilyen hülyék a nőgyógyászok.
Volt szerencsém látni ilyet is, olyat is.
Ugyanez a gyermekgyógyászat terén és gondolom mindenütt másutt is.

Darnai Rwin (törölt) 2018.02.18. 16:13:40

Ellentmondásnak érzem a cikk elején, hogy ma már az internet nyilvánosságának köszönhetően terjed a jó és rossz tapasztalat... MÉGIS évi 400 felelőtlen és sznob nő választotta a cikkben dr.H-val jelzett rossz orvost. Miért tették? Miért kap 400 lehetőséget évente ez az orvos hogy beszedje az alkalmanként 100ezres (évi 40 millió forint) hálapénzt? Elmebetegek azok a nők akik őhozzá mennek szülni?

nemecsekerno_007 2018.02.18. 16:35:57

- privatizálni v. részben privatizálni az egészségügyet
- magán-állami kombinált rendszer, különféle eü. csomagokkal a megfelelő ár/szolgáltatás meghatározásával.
- ja és ez mindenkire vonatkozik: nyugdíjas, egyetemi hallgató...

Így az adózatlan milliárdókból jut valami az államkasszába esetleg konkrétan az egészségügybe.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2018.02.18. 17:49:06

@nemecsekerno_007: Ez működni fog, amint nem _havi_ 28.500 Ft a minimálnyugdíj. És ne legyenek kétségeink, tényleg élnek emberek ennyi pénzből.

nemecsekerno_007 2018.02.18. 17:54:28

@jobangel: "Ez működni fog, amint nem _havi_ 28.500 Ft a minimálnyugdíj. És ne legyenek kétségeink, tényleg élnek emberek ennyi pénzből..."

- Nem. Ez akkor fog működni ha el tudjuk dönteni, hogy kinek és mennyit vagyunk hajlandóak fizetni a saját járulékainkon felül az eü ellátására és a nyugdíjára.
- Mert most azt is ugyanúgy ingyen látják el akinek 100 ezer a nyugdíja.
- Ezt hívják egyébként hamis szolidaritásnak. (ugyanolyan mint az ingyen utazás)

2018.02.18. 18:19:20

@similar: nem. Ő a cikket nem érti.
Ugyanis butaságok vannak benne.
Csúsztat.
Az egész nem más, mint egy termék reklám. Nem látok nagy különbséget a vibrátor és e között.

Vegyük sorra?
Geréb . Hogy jön ide?
A szülés folyamán, ha nem vágnak, akkor reped. Jobb? Nem. Sokkal rosszabb.
Kissé egyoldalú a bemutatás.
Ráadásul nem világos a sztori. Az orvosokkal van baj, avagy valami reformféle elkezdődött, de mindegy is, mert választhatsz rosszul, majd az új gép megoldja?

2018.02.18. 18:43:05

@jobangel: az is lehetőség, hogy az alacsony jövedelműek ellátásáért az állam részben fizet.
De igazán jó megoldást nem látok.

Hórukk 2018.02.18. 18:59:14

Az írás számtalan ferdítést, részigazságot, félrevezetést tartalmaz. Túl hosszú a cikk, elolvasni is fárasztó. Én voltam olyan szülésnél Németországban, ahol (nappal, klinikán) 8 orvos volt jelen - és ez hüvelyi szülés volt 1987-ben. Aztán eljött az a korszak, amikor kevés lett a szülészorvos, magasak az orvosi bérek. A jól megfizetett szülészorvosok pedig nem voltak többé hajlandóak az év 365 (na jó, 351 ha elment nyaralni) napján készenlétben állni. A 351 nap csak 340, ha el merészelt menni még konferenciára is - és a szünetben pihenni vagy épp vizelni szeretett volna, nem pedig rohanni a hálátlan szófacsaróhoz, aki egyébként nyilván felkérte erre a tevékenységre az orvost valamikor. Így kerültek vissza a rendszerbe a bábák, kapták vissza a korábbi szerepüket. Így kerülnek ki a rendszerből az ezt vállaló régivágású szülészek és jön a helyükre ezt már így, ilyenformán nem vállaló fiatal. A szülészorvos lassan hiányszakma lesz. A bába természetesen nem orvos, szaktudása kisebb, kevésbé komplex, ezért a fizetése is az. Nem 2 munkanap közti ügyeletben dolgozik havi sok alkalommal, hanem műszakbeosztásban. Ezért teheti meg hogy órákat töltsön a vajúdó kismamával, a törvényes, mások számára is biztosított heti 40 órás munkaidején belül. Na meg azért, mert vagy nincs éppen más szülés, vagy a hálapénz reményében előnyben részesíti az egyik szülő nőt a másikkal szemben, vagy hálapénzért ő is készenlétben áll a szabadidejében, éppúgy mint egy szülészorvos. A cikk írójának valószínűleg nem volt lehetősége sok olyan hölggyel őszintén beszélgetni, akik még a régi bábás időszakban szültek, gátmetszés nélkül. Mert akkor tudná, hogy milyen gyakori volt az inkontinencia azokban az időkben és hogy a gátmetszést éppen azért találták ki, hogy ezt csökkentsék. Ez sikerült is. Egy vágott, majd szakszerűen összevarrt seb kisebb kárt okoz mint egy szakított. Nem véletlen, hogy a műtéteknél a sebészek szikével vágják a szöveteket, nem pedig tépik. Az, hogy a bábás szülésnél a szakadt izmok felett a bőr ép marad (jó esetben), ne tévesszen meg senkit. Ez persze nem vonatkozik mindenkire, vannak akik jól tágulnak, ritkán már az első szülésük során, de inkább csak a többedik szülés során.
A netről tájékozódásról meg csak annyit, hogy a nők tudnak szülni - a cikk állításával szemben nem mindenki, csak kb 90%, merthogy 10% meghalt régen. Ebből a 10%-ból 9-et megment egy bába is, további 0,9%-ot egy bármilyen (esetleg buta, etikátlan stb.) szülészorvos. A maradék 0,1%-nak a felét még megmentheti egy jó orvos, a rossz nem. A neten kiknek a véleményére alapozunk? A 99,9%véleményére, akik dícsérik a jódumájút, a bájgúnárt, a magabiztos tudatlant, a snájdig őszhalántékút - szaktudástól, eredménytől fügetlenül. Ezért volt évi 400 szülése H doktornak. Az igazi orvosi tudás attól a 0,1%-tól derülhetne ki. De csak akkor, ha értették volna a körülöttük zajló bonyolult eseményeket, másrészt megszponzorálná őket is egy gyógyászati segédeszköz-kereskedő, hogy irkálni legyen kedvük.

Lola Welbach 2018.02.18. 19:21:47

@Hórukk: A posztban az van, hogy majdnem minden nő tud szülni, nem az, hogy minden nő. Ez nem szponzorált poszt - mint, ahogy egyik sem -, semmit nem kapunk érte, azt a gépet sem. Ugyanezzel foglalkoztunk, mikor egy Kriston trénerrel csináltam interjút, az is ingyenreklám volt. Mert meggyőződésünk, hogy ennek a témának, mivel tabu és mivel sok embert érint, kell a tér, kell róla beszélni. Ahogy a beavatkozásmentes szülésről is. Mindazonáltal köszönjük a hozzászólásod, érzékelhető belőle, hogy vagy ebben dolgozol, de legalábbis nagy tájékozottságod van a témában, legalábbis egy szempontból.

Lola Welbach 2018.02.18. 19:26:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Így van ez ingyenreklám. Mint ahogy a tavalyi, ugyanezen téma másik oldaláról beszélő poszt is ingyenreklám volt, a Pénisz nem hazudik című, amit egy Kriston intimtorna-trénerrel csináltunk. Ingyen beszélünk valamiről, amitől sokak életét megkeseríti.

Lola Welbach 2018.02.18. 19:27:54

@Darnai Rwin: dr. H. perbe fogása előtt vezetett le évi 400 szülést. Alig hiszem, hogy azóta is. Mindazonáltal praktizál, ma is.

Darnai Rwin (törölt) 2018.02.18. 20:23:17

@Hórukk: ezt jól mondod! Baromian nem szakszerű és releváns azon nők véleménye, akiknek csak az számít, hogy magas, jóképű legyen a szülészorvos. Ja és a szomszéd gizike is nála szült, hát akkor ő se ér kevesebbet!

Sterbinszky Tivald 2018.02.18. 20:47:15

"A tudatos anyák mellett most nő fel, most tanul az a nőgyógyász generáció, ami tisztelettel, holisztikusan, sőt alázattal fog viszonyulni az életadáshoz."

Ezt honnan tudod??? A poszt előtt jósnál is jártál?

Sterbinszky Tivald 2018.02.18. 20:53:36

@Hórukk: gátvédelemről tetszett már hallani?
Gondolom nem, mert akkor nem tetszene gátmetszésről írogatni...

Hórukk 2018.02.18. 21:24:32

@Sterbinszky Tivald: Igen, hallottam. Még azt is amikor repedt alatta az izom. Jobb esetben csendben nyúlt. A bőr épségét meg vagy sikerült megmenteni vagy nem. Az előbbinél azt hitte a kismama hogy jól járt, utóbbi esetnek meg ronda sérülés lett a vége (amit persze az orvos összevarrt utána), ami aztán tényleg inkontinenciát hoz majd pár év múlva. Lelke rajta aki ezt választja...

Ugyan Nemár 2018.02.18. 22:21:47

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A szülészek vágnak otthon, ha kell, ha nem!
Mert védik a saját popsijukat, a szülő nőét kevésbé.

2018.02.18. 22:43:09

@Lola Welbach: Krisztának az. És ingyenreklámot írtam, tehát eleve nem gyanúsítottalak meg azzal, hogy puszta pénzszerzésből...
Egyébként a cikk ellentmondásaira reflektáltam, ami eleve kétségessé teszi a téma alapos körüljárását.
Például a gátmetszés felel a hüvely elülső falának sérüléséért, ami inkontinenciához vezet...brrrr.

2018.02.18. 22:50:10

@Ugyan Nemár: orvosa válogatja. Az én tapasztalatom az, hogy rutinból vágnak. Tehát igazad van. Csakhogy a szülés nem steril. Tehát nagy a fertőződés veszélye. A sebszélek nem hegednek megfelelően, ami tényleg egy életre szóló fájdalimmal jár. Rossz esetben újra felrepedhet, ami a végbél és a hüvely összenyílását eredményezheti.

Szerinted felvállalja ezt egy orvos?
A személyes tapasztalatom pedig az, hogy a legvégső stádiumban vágnak.
Amikor a baba feje már beékelődött, és látszik, hogy tud-e annyit tágulni az izom. Ez a mai nagysúlyú, fejlett, nagy fejkòrfogatú babák esetén kétséges.

2018.02.18. 22:58:25

@Sterbinszky Tivald: a gátvédelem nem alternatívája a gátmetszésnek. Épp ellenkezőleg.

2018.02.18. 23:00:45

@Ugyan Nemár: Ja, bocs, félreérthető voltam. Ha reped, az gyakrabban okoz problémát. Gondolom, világos, hogy a sebszélek illetve a szövetek roncsolódása miatt.

Alick 2018.02.19. 00:03:11

Tehát Geréb Ágnes után mehetnek a szülész-nőgyógyászok...?

Treff Bubi 2018.02.19. 07:50:12

@Duplaxiii: Igen, ez egy reklámposzt, csak konkrétan a termék neve nincs megemlítve benne. Azt, a posztoló vélhető szándéka szerint majd privátban elkérik az érdeklődők.

Lola Welbach 2018.02.21. 21:50:21

@Sterbinszky Tivald: Igen, az lenne a jó, ha jós szólna belőlem! (Habár nem voltam jósnál.) Ez a változás a küszöbön van, mert a következő nőgyógyászgeneráció szélesebb látókörű lesz, mivel akarva-akaratlanul, tananyagukba beépülnek a ma történései. Akár szentesíti a hivatalos kánon, akár nem.

Lola Welbach 2018.02.21. 21:56:02

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ezt mondta az interjúalany. Nem jártam utána ennek a félmondatnak. Nem vagyok szakember. Ez egy blog. Nem több, nem kevesebb.

Lola Welbach 2018.02.21. 22:09:14

@Treff Bubi: Igen, ez egy reklámposzt, amibe ráadásul még be is van linkelve a termék neve. A haszon, a profit nem a mi ügyünk, mivel egy forintot nem kapunk belőle. Mi boldog függetlenek vagyunk. Viszont ez hátha segít annak, aki rászorul.

2018.02.21. 23:42:07

@Lola Welbach: ha az interjúalany azt mondja, hogy ne egyél gyümölcsöt, mert az köztudottan alkohollá erjed, tehát árt a magzatnak, azt is leírod, fenntartás nélkül?
süti beállítások módosítása