Mérgesen ébredt. Basszus, már ez is.

Amikor egyedül maradt, úgy döntött, hogy övé az ágy. A kétszer kétméteres óriási ágy. Nem az emlékek miatt, hanem mert megszokta. Kapcsolatuk utolsó pár évében már úgyis ő aludt benne egyedül. Meg néha a kutya. Élvezte,
mert azt csinált benne, amit akart. Olvasott, filmet nézett, fészbukozott és persze evett. Ha egyszer becuccolt, akkor az egész napot az ágyban töltötte. Ágyneműre sosem sajnálta a pénz, szebbnél szebb darabokat vásárolt. Igényes volt, egy egész napos fetrengés után, áthúzta, hogy este ismét legyen kedve belefeküdni.

Erre most már ez sem az igazi.

Túl sok benne a cucc. Négy nagypárna, hat kispárna, dupla paplan, aztán jobbkézről a laptop, külső vincseszterrel, töltővel, mellette dvd-k, könyvek, legalább négy, mindegyik nyitva, hogy bármikor bármelyikbe be tudjon kapcsolódni. Magazinok, a hvg, az Elle, Marie Claire, néhány divatlap, majd tálcán lájt kóla és pár szem gyümölcs. A kutya már fel sem fért. Mintha összement volna az ágy.

A hét szűk esztendő után. Mi is lesz, kérdezte magától, és tudta, hogy a jó válasz az, hogy jobb lesz, de ebben nem volt biztos. Mert voltak dolgok, amikről nem akart lemondani. Pedig spórolni kellene ezeken is. Amikor gimnazista korában kitalálta, hogy óvónő lesz, nem gondolta végig. Vagyis de, de azt nem kalkulálta bele, hogy emellé a szakma mellé kell egy jól kereső férj is. Hét évig tartott az is. Most a szűkös hét év telt le.

Valami gond van ezzel a farmerrel. Az szabály, ugye, hogy akkor jó, amikor ágyon hanyatt fekve tudja az ember lánya magára rángatni. Mert kitágul, úgyis. Változtattak a szövésen, tuti, vagy a méretezésen. Nem, ez nem a Zara, ahol minden méret sokkal kisebb, mint amilyennek lennie kellene- személyes a tapasztalása erről. De a melltartó is bevág. Ha oldalról nézi. Szemből inkább kiemeli, azt, ami benne van. A nadrágban meg nem tud leülni. Nem is kell, mert amint beér úgyis átöltözik, de a biciklizés sem kényelmes. Szűk.

Születésétől fogva ugyanabban a faluban élt. Egészen pontosan öt napos korától. Még főiskolát is úgy választott, hogy ne kellejen máshová költözni, csak bejárni. Vagy bebicajozni. Annyira jól érezte magát ott, hogy nem hiányzott neki a világ. A tévé és az internet elhozza egészen az ágyáig és az agyáig azt, ami fontos neki. Ki sem kell mozdulni. De valami itt is megváltozott. Megunta a maga által szűkre szabott világot.

Változtatni akart.

Magára nézett, mivel indítsa a folyamatot. Állt a tükör előtt és szembenézett az életével.

A teste az elmúlt negyvennégy év alatt nem kapott semmit. Pedig megszolgálta bőven. Soha nem hagyta cserben, nem fájt. Elviselte a terhességet a plusz kilókkal. A szoptatást, a hormonális hullámvasutat. A depressziót, a kényszerevést, a kényszerhánytatást, a nemevést. Nem bánt vele fényesen, de szolgálta még. Nem okozott csalódást, mindent eltűrt. Ahogyan végigvette, mi mindent tett a testével, rájött, hogy örömet még nem adott neki. Az orgazmus kimaradt. Párszor eljátszotta, mert nem akart csalódást okozni sem magának sem a partnerének, de igazából az ilyenfajta élvezet nem izgatta. Olvasott sokat erről, de ez ismeretlen terep számára. Gondolta, magán kezdi. Gyorsan rákeresett a neten. Rengeteg információ, kép, film, útmutató, hogy hogyan kell. De mi van, ha neki így sem megy. Igen, igen minden fejben dől el. Eszébe jutott a szomszéd Erzsike néni mit mondott a szülése után. Hogy örüljön, hogy császáros volt, mert így jó szűk maradt.

Valami, ami jó, hogy szűk.