Nem az baszta fel az agyam, hogy Kötter Tamásnak megjelent három sikeres könyve, hogy írás mellett sztárügyvéd, hogy Armaniban veret a Porshe-jában – hidegen hagynak a kocsik, telefonok, öltönyök, asztalfoglalások -, hogy újságoknak nyilatkozik – egyébként legutóbb okosat –, de még csak nem is az húzott fel, hogy Kötter Tamás a magyar B. E. Ellis wannabe, legyen hát az, a hazai felsőközép is látni akarja magát - mindenki látni akarja magát -, meg hát az alsóközép is látni akarja az Andrássy úti irodaházak fehéringes népének meetinges, parfümfelhős, VIP squash bérletes életét - hiszen a középközép már semmit nem akar, nem tud látni, mert megszűnt, annak kakukk -, de nem is az a bajom, hogy Ellis és Houellebecq ezt a formát már rég kitalálta sokkal jobban. Kötter például kiválóan tud címet adni, könyvborítódesign-ból is ötös, mikor berobbant, beleolvastam a Libriben, nyugtáztam, oké, ilyen is van. Arról írj, amit ismersz. Virágozzék minden virág.
Hanem az baszott fel, hogy benne van az Alibiben.
Fel nem fogom mit keres Danyi, Dragomán, Garaczi, Háy, Márton, Peer, Szabó T. és a többi mellett.
Lehetne akár az a problémám, hogy nincs benne megértés, virtus, hogy nem megy bele az emberbe – ellentétben Ellis-szel, Houellebecq-kel és a felsorolt kortárs magyar írókkal -, hogy megreked a damasztabroszos vacsorák és romkocsmás bulik pont nem elég érzékletes leírásánál. De nem, nem ez a fő bajom.
Hanem az, hogy sekélyes. Közhelyes.
Az, hogy „Langyos szellő birizgálta az arcukat, közömbös csillagok bámultak le rájuk a tiszta égről.”
Meg hogy „Tamás rápillantott az órájára. Negyed tizenegyet mutatott. Talán szólnom kellene neki, hogy Éva nálam alszik – morfondírozott magában, de aztán újra a barátjára nézett, aki olyan esdeklő pillantást vetett rá, mint a magányos nők, akik még bíznak a titokzatos jövőben.”
Ilyet az Alibiben nem írunk le. Nem a magányos nők miatt, akikkel egyébként nyugodtan lehet kemény és szigorú lenni – mindenkivel lehet, sőt kell, bár az utóbbi mondat a „még” nélkül tartalmasabb, gazdagabb, értékesebb lenne, mert lenne benne egy mély, egyetemes, felvillanó együttérzés -, hanem mert ezek a mondatok rosszak. Szarul vannak megírva.
Mit keresnek ezek az Alibiben? Az én Alibimben?
Nem vagyok irodalmi gruppie, nem hemzsegek fontos helyeken, nem tudom, hol osztják az Alibi kreditet.
Olvasó vagyok, eddig sokszor megvettem, és örültem, ha Tóth Krisztina nevét láttam benne. Ez a név például minősít egy kiadványt. (Lecsúszó középközépként el kell mesélnem, hogy vasárnap kicsordult a könnyem, mert előző este mondtam a fiamnak, hogy megjelent az új Alibi, de, franc aki megette, már ezt a luxust sem engedhetem meg magamnak, erre ő másnap titokban elsietett a főtéri könyvesboltba, és megvette nekem anyáknapi pótlásként a zsebpénzéből, a kortárs magyar irodalom egyik legjobb kiadványát. Mínusz Kötter Tamás.)
Na baby, most cerkáztad ki magad a kánonból, amibe még bele se kerültél - mondaná erre Edit.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
az abádszalóki hős 2017.06.21. 13:14:19
Lola Welbach 2017.07.04. 20:32:24
tizennégy4 2017.07.16. 11:08:02
Aposztban lehordasz egy embert, hogy szarul ír és az az ember "lájkol" téged. Ami azt jelzi, hogy nem sértődött meg, mekkora humanoid, emelkedett jellem már?
Vagy azért a lelked mélyén mégiscsak meg vagy babonázva a sikeres férfi öltönyétől, kocsijától és egyéb kellékeitől ?
Ilyenkor jön az hogy te tulajdonképpen ironizáltál. Régi menekülő útvonal :-)
Lola Welbach 2017.07.19. 18:16:01
tizennégy4 2017.07.19. 23:39:29
tizennégy4 2017.07.19. 23:41:12