Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Lassabban baby!
Kicsit lassabban csináld, kérlek. Most jó.

Vagina gyakorlat 1.0

Vagina gyakorlat 1.0

2017. 06. 21. Átlag Edit

nepmese-kislany-pina.jpg

Lusta vagyok. Meg kedvem sincs. Úgy általában, semmihez, amit nekem kellene csinálni. De azt pontosan tudom, hogy másnak mit és hogyan kellene tennie. Mert az sokkal könnyebb

Csak meg kellene mozdulni. Azért, hogy jobb legyen, elsősorban nekem. Pedig fiatalabb már úgysem leszek. Igen, ezek a bölcsességek azok, amiknek semmi értelmük. Csak úgy mondjuk őket, de minek?! Tudjuk, hogy a sejtjeink öregszenek, és azt is, hogy mit lehet ellene tenni. Na, nem az öregedés ellen. Hanem az ellen, hogy ha már öregszünk, akkor legalább hogyan lehetne ezt könnyebben, kevesebb fájdalommal.

Ha valamit edzek, az megerősödik. Alaptétel. Ha edzem az izmaimat, erősebbek lesznek. Mindenhol.

Igen, igen, olvastam, tudom, szűk.

De mi van akkor, ha amúgy az, de van más gondom, ott lenn. Milyen kis diplomatikus vagyok, azt írom: ott, lenn. Mert az olyan kellemetlen leírva, hogy vagina. Így meg szakértős. Punci. Az meg eufemizmus. Pina. Kissé közönséges, de megfelel.

Szóval, gondom van. Ha csak ránézek a hideg kőre és máris felfázom. Esetleg túl rövid a szoknyám, vagy tényleg hideg kőre ülök és azért. Ugye tudjuk, hogy ilyen nincs? Ezt úgy hívják húgyúti fertőzés és negyven felett egyre könnyebben el lehet kapni. Gyakorlatilag mindentől. És jön még hozzá az, hogy gyulladás és antibiotikum után a szervezet nehezen regenerálódik. Bármelyik.

Ja, meg a fizika törvényei. A nők nagy ellensége a gravitáció. Ez több helyen támad. Leglátványosabban az arcon. Ráncok, kissé helyéről elmozduló arcél, lefelé görbülő száj. Vagy a mellek. Minden kicsit lentebb kerül. Ugye, mindenki ismeri a ceruza tesztet? Ha befér a melled alá a ceruza és nem esik ki, akkor lóg. Ha nem, akkor fiatal vagy, vagy szerencsés, vagy egyszerűen csak szilikon. Van az összetett eset, amikor az egyik mell a helyén, ott ahol régen volt, a másik meg ceruzatartó.

És a gravitáció lentebb is hat. Minden kinyúl, megnyúl, meglazul. Foglalkozni kell vele, megelőzni, változtatni. De lusta vagyok. Minden este húsz perc pinatorna? Amire még oda is kell figyelni és koncentrálni?! Most a három pipa, a masni a …., hú elfelejtettem, hogy melyik következik vagy belealudtam.

Aztán szembe jött a megoldás. Vagy én mentem?

Egy gép, ami programozható és csak fel –és beteszem és már, jó, jó, nem én indulok, csak indul a program, én meg olvasok. Észre sem veszem, gyorsan telik az idő. Nem kell rá figyelnem. Tizenkét héten át minden este edzek vele. Most kezdem.

Ez most a before állapot.

A bejegyzés trackback címe:

https://lassabbanbaby.blog.hu/api/trackback/id/tr4412610115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása