A torkomban dobog a szívem... Úristen, most aztán nincs visszaút... Régóta szerveződik a dolog, és MA lesz a NAP.

Szóval, van Ő és én. 25 éve, tomboló szerelemmel kezdődött. Évekig tartott hullámokban. Sosem szakítottunk, csak úgy eltűntünk egymás életéből, aztán elég volt egy találkozás, és robbant újra az érzelmibomba. Kábé 18 éve láttam utoljára? Persze hála a Facebooknak most rátaláltam. Pedig évek óta tag voltam, és sosem kerestem. Ő se, amúgy...

Aztán most megvagyunk egymásnak jelölve, és elindult a facebook-flört. De ma komollyá válik. Nem is beszéltünk még egy szót sem, csak írtunk. Ebben így állapodtunk meg. Még izgalmasabb.

Mindketten mondtunk otthon valami kamu dumát, hol leszünk. Mert persze, ahogy a filmekben mondják "mindketten egy kicsit házasok vagyunk", basszus ettől persze még izgalmasabb. Nem szabadna. Egy kicsit azért szégyellem magam, de a negatív gondolatokat elhesegetem.

Istenem, most írt, parkol. Tudja az utat, volt már ebben a lakásban, csak akkor még huszonévesek voltunk. Hallom a kaput, hogy becsapódott, hallom a lépéseket, majdnem ittam egy korty bort, de nem. Józan akarok lenni, tudni akarom mi fog történni. Én asszony lettem lányból, és Ő férfi a fiatal srácból.

Ekkor ideér... na basszameg! Kurva jól néz ki, mosolyog, átölel, és mintha tegnap történt volna már csókol is. Illata ismerős, érintése természetes – elvesztem – !

Hát szóval, így kezdődött.. Tart még, már több mint egy éve titokban találkozgatunk, mindig szuper együtt lenni, hatalmas a szerelem, érzem én..

Mostanában viszont változott valami, furább lett. Ritkábban ír, pedig látom, hogy elolvassa, amit írok, de olyan nehézkesen válaszol. Egy nap, egy üzenet, vagy annyi sem. És, ha megemlítem, akkor jön a sok meló, értsem meg, nagyon fáradt, ilyen dumák. A fejemben természetesen gyanús nagyon, amolyan lassan finoman-lepattintósnak tűnik. De, ha rákérdezek mindig megnyugtat, én spirázom túl. Rosszul esik, és megjegyzéseket is tettem neki, bár tudom, hogy nem szabad, utálja, ha korlátok közé szorítom. Én meg, hagytam, jófej vagyok, türelmes, ha nem csesztetem, akkor meg lesz a jutalom.

Aztán egyszercsak egy barátnőm mesélte, hogy van egy oldal, ahol feleségek-férjek regisztrálnak és titkos kapcsolatokat keresnek. Ezen gondolkodtam hetekig, de asszem kipróbálom, időtöltésnek jó, és majd jól bosszút állok az én titkosomon. Keresek magamnak egyet! Felregisztráltam. Persze álnéven, egy fotóval, amihez semmi közöm, arc nincs rajta csak egy kéz. Az se az enyém. Kicsit a koromon is és a lakhelyemen is variálok. Semmi se vezessen vissza hozzám! Innentől felbolydult az életem. Egy óra alatt már 140 valahányan néztek meg, jönnek a kedvelések, özönlenek a levelek. Vadidegen férfiak agyondicsérnek a látottak és olvasottak alapján, amit magaménak érzek persze, bár kamu az egész. Elkezdek válaszolni és olyan figyelmesek és kedvesek, hogy azután írom, küldjenek képet, végül is, ha lenne csak egy normálisabb fazon, akkor még lehet bármi.. Na itt aztán volt felhozatal.. Olyan pasikat látok, hogy a Facebookon lehetne róluk gyártani mém-eket. Volt, aki azonnal küldi a farkát is, még becézgette is: "küldöm a kicsikémet", csakhogy lássam mire számíthatok. Azért nekem ez meredek nagyon. Ezekre elkezdek nem válaszolni. A reakciókra viszont nem számítottam: a kedves, figyelmes pasik elküldenek a picsába, és elmondanak minden szutyok ribancnak. Ez azért fáááj, de túlélem! De azért van egy-két jópasi is. Velük elirogatok napközben. Észrevettem, hogy elég jól elterelődött a figyelmem az én pasimról, persze írunk azért, és találkoztunk is, de én sem erőltetem olyan sűrűn mostanában, úgy gondoltam majd valahogy csak le tudom zárni. Elmentem pár randira is, mindegyik szar volt. Nem Ő volt egyik sem. Rájövök, nincs mese, nem tudom kikapcsolni a szeresd gombot. Beszélnünk kell, és lezárni, mert így ez semmi. Közben, azért a netes-keresőn nézelődök.

Egyszercsak bumm! A szívem biztos megállt. Az én pasim, aki miatt annyi álmatlan éjszakám volt, akiért úgy odavagyok, a nézelődés közben rátaláltam!! Több ezer kiégett, házasságában boldogtalan, kalandot kereső férfi között, szinte büszkén villant fel egy olyan név, amely csak Ő lehetett, Igaz, hogy álnéven, de azonnal felismertem. Minden szaváról, ahogy bemutatta magát, ahogy írt magáról tudtam, hogy Ő az. Reszkettem az idegességtől. Bejelöltem, hogy tetszik. Remegtem, szó szerint a kezem remegett, és patakokban kezdett folyni a könnyem. 3 perce jelöltem meg. És a picsába... Írt nekem ott! A vadidegen, kamunőnek, 3 perc után. Elöntött a méreg, és ráírtam a telefonjára – már a saját nevemben –, csak egy "hogy vagy?"-ot, megnézte, elolvasta és semmi. Bezzeg kamucsajnak jöttek a levelek, szmájlik, ajánlatok. Hányingerem volt. A regisztrálás dátuma már 3 hónapja volt, és prémium tag, ami a legdrágább. Szóval nem véletlen a lankadó figyelme, jól éreztem, nem akartam elhinni, de már másfelé kacsingat.

Kamunőként válaszoltam, heppi vagyok, és csak dugni keresek valakit. Boldog válasz tőle, pont egyezünk. Saját nevemben semmi válasz.

Elkezdtünk flörtölni a kamunő és a pasim, már randitervezgetés és, hogy küldjek képet, mire én írtam, előbb Ő küldjön. Ez tényleg az utolsó szalmaszál! Bár 200 %-ban biztos voltam abban, hogy Ő az, mert az idióta a nevét már megírta, és ismert emailcímről írt, de azért hátha.. A remény hala.. Viszont megérkezett a fotója. Az a rohadék, ezt a képet küldte nekem pár hete, és írta nekem, hogy rám gondol, nekem készítette. Nagyon fájt, rettenetesen fájt. A gusztustalansága, a hazugsága, minden. Megírtam neki, bocs, de nem vagy az esetem. Ezután töröltem magam az oldalról, összetörve távoztam a kamu-hazug világból.

Azóta nem találkoztam vele. Nem beszéltük meg. Sms-ben kommunikáltunk, ahol elmondta, hogy rájött, hogy én voltam, mert megismert 1000 nő közül is a stílusomról, a kamudumák ellenére is. Azt nem tudom, hogy szégyenből mondta, vagy tényleg így volt, de kérdem én, nem mindegy? Lehet, egy ilyen kapcsolatnak vajon szép vége? Vagy lehet-e ennél lejjebb?

Egy ici-pici hang azóta is néha, ha engedem ott a fejemben be-beszól. Mi a szart kerestem azon az oldalon én?