Ahhoz képest, hogy a harmadik napról írok már naplót, nekem ez valahogy nem jön össze. Nem a napló írása, hanem a folyamatos itt tartózkodás. Hétfőn este 1, 3 napnál tartottam nettó időben, most is csak még kettőnél. Teljesen bebuktam a keddet és félig a szerdát. Hogy mi történt?

Civil foglalkozásom, hogy anyakönyvvezető is vagyok. Jó pár hónappal a Magasiskola előtt már egy pár beíratkozott július 11-ére. Személyesen engem akartak, mert a menyasszony édesapját is én adtam össze. Nagyon jó érzés, hogy ezért hozzám jönnek, ezért utaznak Pécsről. Persze az is kell hozzá, hogy azon a településen nőtt fel, plusz akkor még a hivatal épületét óvodának használták, és úgy érezte szép íve az élete eseményeinek, hogy ott megy férjhez, ahol az első lépéseit megtette.

Ezért kedden reggel autóba ültem és elhagytam Szekszárdot. Amikor megérkeztem a munkahelyemre, az utolsó piros lámpánál megálltam és nem tudtam elindulni. Nem működött a váltóm. Csak úgy, ha jó nagyot rúgtam bele. Érzetem, hogy ez nem jó jel. Gyorsan kerítettem autószerelőt, és megtudtam, hogy véres a kocsim torka. Az eredeti terv az volt, hogy este visszajövök, de ez gyorsan változott. Autó kellett. Volna. De nem tudtam kölcsönkérni, mert vagy nyaraltak a barátaim, vagy éppen nem tudták nélkülözni a kocsijukat péntek estig. Tudom, tudom, van vonat és busz is Szekszárdra, de közel negyven fokban átszállásokkal nem volt hozzá kedvem. Maradt a kölcsönzés.

A kisvárosban ahol élek, ötkor mindennek vége. Értsd, mire végeztem a szertartással már minden bezárt, nem tudtam autót bérelni sem. Nem idegeskedtem, akkor majd szerda reggel. Nyolckor már a kölcsönzőben voltam, fénymásoltam, fizettem, indultam. Egyetlen extrát kértem, hogy legyen az autóban klíma. Megkaptam. Boldog voltam, de ez csak 800 méterig tartott. Egyszer csak valami furcsát mutatott a kijelző, és csak gurult az autó, majd megállt. Ezt is kinyírtam. Telefonáltam, mentettek, vissza a kiindulópontba, a kölcsönzőbe. Kicsit zaklatott voltam, hogy 12 órán belül két autó állt meg alattam. Olyat kértem, ami tutira kibírja Szekszárdig és vissza. Esküdöztek, hogy ez a második, már biztosan jó lesz. És ismét teletankoltam és ismét autópályamatricát vettem és elindultam, végre. Semmi sem a terv szerint alakult.

Tegnap Lola azt írta, hogy a járt utat, csak nyugodtan hagyjuk el a járatlanért. Hát, én elhagytam. Csak az más, ha ez az én döntésem, és más, ha csak sodródom. Vagy rohanok az események után. Most annyira rohantam, hogy már ismét itt vagyok Szekszárdon, és remélem, hogy most két egész napot tölthetek itt el.

A képen Háry János nyakába borulok, aki ezt csak tűri, tűri. Ez vagyok, amikor rajongok. Természetesen, mint annyi jó dolog az életben, ő is szexárdi.