Idén Izabella autójába ülök mitfahrernek. Szobatársak leszünk, alig ismerjük egymást. Az autópályán beszélgetni kezdünk, aztán hirtelen elképedünk, igen, ez már a mi lehajtónk.

Otthon két férj, összesen öt kamasz gyerek, Szekszárdon a retro-kollégiumban két anya egy-egy priccsen hanyatt fekve, vinnyogva röhög és röhög, hasizomlázig.

Délelőtt kurzus. Ebéd. Kávé. Kurzus. Kávé. Műhelymunka. Kávé. Nyilvános beszélgetés. Vacsora. Bor.

Egy éve erre várok, és megint baromi jó. Délután már csak ülök bután és boldogan, mint régesrég a vasfüggönyön túl, egy holland padlásszobában, ölemben literes Nutella nagykanállal kizabált, üres csuprával.

Aztán vacsora, megint bor és beszélgetés: Csajok, ringbe kell szállni és bírni az ütéseket. Ha kirepítenek, visszamászni. Rögtön.

Éjjel, mint a könny, úgy csorog az izzadság az arcomon, nem bírok aludni. Templom harangja üti a negyedeket, egy ütés, két ütés, három ütés, és megint eltelt egy óra, még mindig nem alszom, dől rólam a víz. Másnap reggel kilenckor újra indul a nap.

Utolsó estére jártányi erőm se marad. Agyamban beszorult légyként zümmögnek a gondolatok, néha koppanva megtorpannak, aztán keringnek tovább, eszelősen. Cigizek az utcán. Szemben régi várfal, felette rézsün cserjék és gesztenyefák meg egy tetőtől talpig hófehérbe öltözött arab férfi. Hátán kék táska. Karja előre nyújtva, kezében bot, azzal tapogat maga előtt. Bolyongva kaptat a rézsün felfelé. Közelebb sétálok: a bot végéből szökőkút spriccel. Permetez. Nem arab férfi, nem is vak, csak egy kertész, hófehér vegyvédelmi ruhában.

Erről eszembe jut egy titkos kistermelő. A polgármesteri Hivatal bejárata mellett ládába ültetett begóniák virágoznak. És egy külön műanyagcserépben valami oda nem illő növény, igen, jól látom: egy tő paradicsom. Fél méter magas, karóhoz kötözött bokor az adóigazgatási osztály-felirat alatt. Lombozata dús, virágai bimbósak még. Este visszamegyek. Nincs már ott. Reggel szándékosan arra kerülök. Benézek az ablakon, lamellák rései közt, az üres ügyfélfogadó térben fikusz és aszparágusz. És ott a paradicsom. Éjszakára beviszi valaki, reggel ki, minden nap. Nemsokára fává nő, és termést hoz.

Minden nap írni kell.