A Dumtsa korzó legelején, a pékségben, dolgozik két nő hajnaltól, napestig. Ha harmadszorra vagy ott, már tudják miképpen iszod a kávét, fordulnak, hamar készítik - nekem rizstejjel, nagyon forrón, két édesítőpöttyel, s mindez az első héttől evidencia nekik -, később névről köszöntenek, egy hónap múlva megkérdik, tegyenek-e félre hétvégére a kedvenc kenyeredből.
Nehéz sorsút - hajléktalant - is segítenek.
Hétkor megyek be: már dolgoznak. Este, hazafelé, előttük vezet utam, az utcáról látom: még dolgoznak. Közben mindenkivel kedvesek, türelmesek: ismerőssel, ismeretlennel, regiment turistával. Mondtam nekik, nem is értem, hogy bírják ezt a tempót. Azt válaszolták, hogy szeretik a munkájukat.
Ildi és Szilvi a legjobb indítás mikor reggeli homályban munkába igyekszel, és a legjobb napzárta, mikor esti sötétben hazafelé baktatsz. Ildi és Szilvi fénypont, sziget, akik minden naphoz hozzáadnak, egy friss, finom, kávés ízt. És ennek, bizony mondom néktek, mindennap lehet örülni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.