Azért szeretem ezt a képet, mert ezen boldog vagyok. Bár nem úgy látszik. Béna pólóban, hülyén állva valahol  egy tengerben. Nem egy klasszik, boldogságot ábrázoló kép. Ha a beírnám a képkeresőbe a szót, biztosan nem ezt a képet dobná ki találatnak. 

Pedig az utóbbi időben, egészen pontosan, november 16. óta nem voltam annyira boldog, mint aznap. 

Egy tengerparton, egy olyan országban, ahová évek óta szerettem volna eljutni, rohangáltam a vízben és kagylót szedtem. Két perccel később már telefonáltam Lolának, mert nem bírtam ki, hogy valakivel ne oszthassam meg, hogy.

Hogy boldog vagyok. 

Pedig én még alapvetően az az ember vagyok, aki tud örülni a hétköznapok kis apróságainak is. Gyakorlatilag bárminek. 

De boldog, ott és akkor voltam. 

Szerintem erre nem lehet készülni. Az, hogy éppen az vagy, csak úgy, minden előzmény nélkül történik meg veled és velem.

Ezért olyan sincs, hogy boldog élet, 30-40-50 éven keresztül. Ne már!? Minden áldott nap? De olyan sincs, hogy boldog vagyok, mert itt a karácsony, vagy itt a szülinapom, vagy itt az a valami, amit annyira vártam. 

Bizonyára kellenek hozzá ezek is, de csak ezért, nem fog megtörténni. 

A boldogság ismertetőjele, hogy csak úgy váratlanul tör rád. Nem kell rá várni, vagy tervezni. 

Jönni fog!