I.
- De elmegyünk Gemencre?
- Nem.
- És lesz olyan, hogy te főzöl, én a kanapén ülve olvasok, felnevetek, megkérdezed mi olyan vicces, elmondom, és te is nevetsz rajta?
- Nem.
- Azért nem, mert én csak a szeretőd vagyok, nem a párkapcsolatod?
- Igen.
- És lesz olyan, hogy esős szombat délután szeretkezünk, belealszunk, aztán este átmegyünk vacsorázni Petiékhez, nevetünk, és én nézem ahogy magyarázol, figyelem, milyen különösen rakod össze a világot, és az öröm forróságától, hogy te vagy az én férfim, kirepedek, mint egy diósbejgli? Lesz ilyen?
- Nem.
- De moziba azért elmegyünk?
- Nem.
- A Saulra sem? Pedig játszani fogják még egyszer, rendesen, moziban. Nem vihetlek el rá végre?
- Nem.
- A Titkainkra sem?
- Nem.
- És megmutatom majd neked azt a tavat Erdélyben, tudod, amiről meséltem, hogy milyen fények vannak felette?
- Nem.
- És lesz közös karácsonyunk, ahol az összes gyerekünkkel - akik akkor már barátok lesznek -, és a boldog exeinkkel, meg azok új pasijával, nőjével együtt társasozunk, proseccot iszunk, Kaláka szól meg Jingle Bells, és mikor összenézünk a nagy vendégségben, mindketten azt érezzük, hogy az élet meglepően egyszerű ügy, csak kell kis pénz és szeretni kell mindenkit, ennyi az egész? Lesz ilyen?
- Nem.
- De miért nem, ha én ezt látom? Mert én csak a szeretőd vagyok, nem a párkapcsolatod.
- Igen.
- És lesz olyan, hogy nyaralást tervezünk, de nincs elég pénzünk, tenger helyett marad a Balaton, és felmászunk arra a hegyre a Káli medencében, lefekszünk a fűbe, felhőket nézünk, nem beszélünk, ne röhögj, tényleg nem, én sem, csak bámuljuk a habos felhőket?
- Nem.
- És megélünk együtt pénztelenséget, fásultságot, téli éjszaka lerobbant kocsit, eltört vízcsövet, hányós-fosós vírust, kudarcokat, aggasztó tüdőszűrő leletet, vigasztalunk válásaink miatt sértődött kamaszokat?
- Nem.
- De a Müpába azért elmegyünk?
- Nem.
- Mert én csak a szeretőd vagyok.
- Igen.
- Nem fogunk fingani egymás előtt?
- Nem. Ez neked valami defekt, hogy mániákusan ez a témád?
- Dehogy, csak ahhoz képest, amennyit csinálja, érdemtelenül keveset beszél róla az emberiség. Érzem, tudom, hogy én vagyok hivatott ezen változtatni.
- Szeretlek.
- De megyünk majd együtt bálba, ahol látod majd, milyen eszméletlen szép tudok lenni, és látom, milyen dögös vagy öltönyben, és pezsgőzünk és táncolunk úgy, tudod hogy?
- Nem.
- Azért nem, mert én csak a szeretőd vagyok, nem a párkapcsolatod.
- Igen.

II.
- Tudod mit mondott egy barátnőm? Hogy a szeretők csak jól érzik magukat egymással, de nincsenek közös céljaik, ellentétben a párkapcsolattal. Ez a különbség. Akkor jöttem rá, hogy én ezt a kettőt veled összekevertem.
- Igen.
- Mit mondtál nekem olyan sokszor? Hogy velem szeretsz a legjobban beszélgetni, meg szeretkezni. Aztán beszélgetni. Hogy szerelmes vagy belém. Hogy tíz éve erre vársz. Ezt mondtad?
- Igen.
- De hát azt mondtuk, hogy ebből bármi lehet.
- Igen.
- Úgy teszünk mintha szeretők lennénk, de hazudunk magunknak, mert igazából szerelmesek vagyunk egymásba.
- Igen.
- Olyan vagyok, mint a csillagos ég?
- Igen.
- Bassza meg, miért mondtad ezt, bassza meg a kurva élet, bassza meg! Én elhittem baszod. Mit akarsz tőlem? Érted, hogy felelős vagy a mondataidért?
- Igen.
- Elég, elég, elég. Elég! Ez nekem rossz, de nem kicsit, hanem nagyon, kurvára rossz, lemészárolsz, hagyjuk abba a picsába. Elég abból, hogy titkolsz, szégyellsz, hogy nem vagyok szabad, hogy rabságban tartasz a mondataiddal, a nézéseddel, a kétezer csetüzenettel, hogy mindig rám gondolsz. De csak gondolsz, miközben a valóságban, a valóságban baszod, az életed nagy részében mással vagy. Elég abból, hogy stand by nő vagyok. Vége. Érted?
- Igen.

III.
- De mi az, ami történt? Fontos, hogy értsem. Te érted?
- Nem.
- Túltoltuk a potmétert. A félrekúrásból szerelem lett. Pedig mondtam, hogy tartsuk romantikus francia filmben, hogy ne csússzunk át skandináv drámába. Mondtam?
- Igen.
- Nem kellett volna egymásba szeretni, csak néha szexelni.
- Igen.
- De… Jól éreztem, hogy benne van az ígéret? Hogy ezt nemsokára meg lehet élni, nyíltan és szabadon? Jól éreztem?
- Igen. Nem.
- Lehet úgy tenni, mintha ez nem lenne? Vagy várj, most szakítottunk, inkább múlt időben kérdezem: lehet úgy tenni mintha ez meg sem történt volna?
- Igen.
- Kihordasz lábon?
- Igen.
- Félsz, hogy kiderül? Hogy rájön?
- Igen.
- Hogy borul a status quo. Semmi nem fog történni, nyugi. Egyébként szerintem tudja. Csak úgy tesz, mintha nem tudná. Te meg úgy teszel, mintha mindez nem veled történt volna.
- Igen.
- Kijelölsz és delete, kész?
- Igen.
- Tudod, mit gondolok erről.
- Igen.
- Gratulálok a patent életedhez. Közben majd ne jussak eszedbe. Erre ügyelj. Nem is fogok?
- Nem. Illetve de. Mindennap. 
- És nem mesélsz nekem többet a futásról?
- Nem.
- Én se neked az írásról?
- Nem.
- És nem tanulok többé kiegyensúlyozottságot és pontosságot tőled?
- Nem.
- Te sem tőlem szabadságot meg szenvedélyt?
- Nem.
- És nem fogsz nekem énekelni Európa Kiadót?
- Nem.
- Én sem neked a jazz standard és a Kispál repertoáromat? Pedig attól a vér megfagyna az ereidben.
- Nem.
- És nem látod a nevetésem. Amit annyira szeretsz.
- Nem.
- És nem látom, ahogy nevetsz. Pedig azt annyira szeretem.
- Nem.
- És már nem mondom el neked a szerelemelméletem? Mert te kifejtetted nekem, hogy szerinted mi a szerelem, de én nem mondtam el a magamét, mert akkor még nem tudtam. Azóta rájöttem. És a gazdasági világelméletem sem mondom el?
- Nem.
- Jaj, mikor a hazáról beszélgettünk. Hogy neked mi jelent a haza, és nekem mit, és a kettő ugyanaz volt. Emlékszel?
- Igen.
- És nem elemezzük ki végre rendesen az Ibrahimovic reklámjait? És nem beszéljük meg, amit az Egressy írt a Törőcsikről, pedig azt direkt
- Nem.
- És nem harapom meg többet a vállad meg a nyakad?
- Nem.
- És nem dicsekedhetek veled élőben is a barátnőimnek?
- Nem.
- Én sem ismerem meg a barátaidat?
- Nem.
- Apádat sem?
- Nem.
- És nem veszem fel neked a harisnyatartóm és
- Nem.
- És most már nem lesz olyan, tudod, amit ki akartunk próbálni, hogy levetkőztetsz, aztán
- Nem.
- Tudod, mi a bajom veled? Az bajom van véled, sír a szívem érted. Sír a szívem érted, majd meghalok érted. Sír a szíved értem?
- Igen.
- Bassza meg, hogy ezt mondod, bassza meg a kurva élet, bassza meg! Ezt az igent, ezt ne mondtad volna! Nem megkönnyíted a dolgom, hanem lemészárolsz. És nem csomagollak ki többet a ruhádból, mint ajándékomat?
- Nem.
- Az inged felső gombját sem gombolom ki többet?
- Nem.
- Nem szeretkezünk többet?
- Nem.
- Ez rettenetes.
- Igen.
- Nem alszunk együtt többé?
- Nem.
- Pedig nyáron, mikor
- Nem.
- Hát ez rettenetes.
- Igen.
- Jaj, hát nem mesélsz nekem többet a futásról?
- Nem.
- Én sem neked az írásról?
- Nem.
- És már nem mondom el neked, hogy miért az Iskola a határon a legfontosabb könyvem?
- Nem.
- És a te legfontosabb könyvedet sem beszéljük meg, tudod az
- Nem.
- Jó, de az Anna Kareninát sem? Nem beszéljük meg Levint, Kittyt, és Annát, Vronszkijt, meg Karenint?
- Nem.
- Pedig ezt akartam legjobban megbeszélni veled, az Anna Kareninát. De soha nem volt rá idő. Már nem is lesz?
- Nem.
- Pedig abban minden benne van.
- Igen.

IV.
- Tudod mi a durva? Hogy megkönnyebbültem. Te is?
- Igen.
- Emlékszel, azt mondtad, hogy velem szeretsz a legjobban beszélgetni. Meg szeretkezni. Meg beszélgetni.
- Igen.
- Nem menj el édesem, ne hagyj el engemet! Sír a szívem érted, majd meghalok érted. Elmész?
- Igen.
- Sír a szíved értem?
- Igen.
- Baszd meg, baszd meg a kurva életet, ne mondd ezt. Miért mondod ezt? Akarsz valamit tőlem?
- Nem.
- Jobb ez így.
- Igen.
- Végül is én akartam, hogy így legyen. Vagyis én mondtam ki.
-  Igen.
- Tudod kié a nő?
- Nem.
- Azé, aki megnevetteti. És tudod kié a férfi?
- Nem.
- Azé, akivel a karácsonyt tölti.
- Igen.
- Tudod, hogy mi elől futsz, mikor egyre messzebb és messzebb futsz?
- Nem.
- Nem vársz többé a végállomáson?
- Nem.
- Ha véletlenül szembejövök majd, akkor továbbmész?
- Igen.
- Ha legközelebb látlak, már nem figyelek rád?
- Nem.
- Aki minket meglát, mit fog az mondani?
- Semmit.
- Azt fogja gondolni, idegenek vagyunk.
- Igen.
- És nem érzem többé a szagodat? Szagot mondok, ez a jó szó rá, pedig mondhatnék illatot is. Csak az illatot valami szer csinálja, de amiről én beszélek, az mindennél erősebb. Illat mert finom, de szag, mert nagy a hatása. A bőröd. Van olyan, hogy külső szag, meg belső szag. A külső szag a fürdés, evés, szóval ami kívül megjelenik. A belső szag, ami a test belsejéből jön a nyílásokon át, az az igazi. Amiben benne van a személyiség is. Ha a belső szagát szereted valakinek, akkor… Akkor azt nem is szereted, nem ez a megfelelő szó rá... hanem ahhoz közöd van. Közöd. Érted?
- Igen.
- Akinek a belső szagát is szereted, azzal dolgod van. Az mindennél erősebb kötés. Hogy szeretem az összes szagod. Na, ez a szerelemelméletem. Mégis elmondtam. Nem érzem többé az illatod? Te sem az enyémet?
- Nem.
- És innentől fejben játsszuk le? A szerelmeskedéseket, beszélgetéseket, nevetéseket, problémákat, mindent, amit felsoroltam?
- Igen.
- Elmúlik és már csak emlék lesz. Aztán az emlék emléke, aztán az emlék emlékének emléke, és lehet, hogy csak mikor haldoklunk, akkor látjuk majd tisztán és világosan, hogy ebbe rendesen bele kellett volna menni, mert ez lett volna az igazi énünk?
- Igen.
- Gyöngyvirág lesz majd a párnánk?
- Igen.
- De hát ez vagy te. Te ez vagy. Ezt el kell fogadnom.
- Igen.
- És ez vagyok én. Ezt is el kell neked.
- Igen.
- Miért történt mindez?
- Nem tudom. (csend) Itt vagy még?
- Itt vagyok. Szia.
- Szia.

artwork by Kenne Gregoire