- Nem szeretem az apámat. Ez a mondatom tízezer dolláromba került - mondja Richard Gere a Micsoda nőben, mikor a pszichoterápiájáról mesél Julia Robertsnek.

Sok barátomért, ismerősömért sír a szívem. Negyvenesek, kora ötvenesek, akik zordan, keserűen, pengeszájjal járják a világot. A testük többé-kevésbé egészséges. Még egy darabig. Nem tudni, kiben ketyeg rák, infarktus, agyvérzés, öngyilkosságba forduló depresszió.

Az egyik húsz kiló túlsúlyt hurcol, mert belső világa az evésben talál enyhülést.
A másik alkoholban.
Van, aki alkoholba és láncdohányzásba fojtja magát.
Van, aki zabál, vedel és disznómód cigizik.
Van szektás is, ő nem komor csak sanyargatja és bűnösnek képzeli magát.
Van, amelyik márkamániás és a tárgyak megszerzése körül forog az élete.
Van, aki gyűlöli a nőket.
Van, aki retteg a férfiak közelségétől, az intimitástól.
Van, amelyik jószándékú, intelligens, de kéthavonta rájön a hoppáré, tör-zúz, eljár a keze, odaüt párat feleségére.
Van, amelyik mindenkivel lefekszik, aki szembejön.
Van hazugságbeteg, aki piszlicsáré és nagy dolgokban is mindenkit átver, de főként nőknek lebegtet reményteljes viszonyokat társkereső oldalakon.
Van nárcisztikus, aki körül légüres tér van, mert már mindenkit kiirtott a manipulációival.   
És van, aki válaszul veszteségeire lehegesztette ajtaját, bent kuksol, motoszkál egyedül, érzelmi autistává tompult, jobb ez így, mondja.
Mindegyik titkolja örökösen jelenlévő nyugtalanságát, csalódottságát, hogy ennyi? Ennyi az élet? De hiszen mindjárt vége! Mindről ordít, messziről szirénázik fájdalma.

Mindben van egy előre menekülő, baját fedő dinamika, mert igazából tudja, hogy ez így nem oké, de ezt a szembesülést, ezt a másnap reggel, rögtön ébredés után derengő halvány beszűrődést újabb önsorsrontással fedi. Tegnap megint elbasztam, ma más ember leszek, de ez a bizonyosság már az első kávé közben köddé foszlik, és minden megy tovább, ahogy eddig. És holnap megint. És megint.
(ezt onnan tudom, hogy magam is jártam ebben a cipőben.hajaj)

Azért nem tudja holnap nem ismételni a tegnapi elcseszést, mert nem jó helyen keresi a megoldást. Mert nem ugrik nagy levegővel a fájdalom epicentrumába, inkább finoman a felszínen kotorgat. Epicentrumba beleállni fájdalmas, égési sebekre, robbanásokra lehet számítani.

 Mi az epicentrum?
Az, hogy ezen defektek mögött – úgy látom - mindig sír egy gyerek, akit nem szerettek, akinek nem örültek, akit nem fogadtak el. Nem szíjjal verésre, szexuális abúzusra kell gondolni, arról ne most essék szó.
Mire kell gondolni? Rideg szülőre. Semmi extra. Csak valahogy fázol mellette, már csecsemőként. (Ha anya jól van, minden jól van. Ha anya nincs jól, borul a világ, ezt már a hasában érzed.)

A rideg szülőtől megkapja ugyan a gyerek a Maslow piramis alsó rétegét, van vacsora, tiszta ruha, kötelességből ajándék is a fa alatt, torta is van augusztus huszadikán, de mindent átsző – innen látom –, s mindent idézőjelbe tesz egy Univerzális Bizonytalanság. Azt illetően, hogy te szerethető vagy. Nem biztos, hogy az vagy. (kicsim)
Teher vagy, mert nem vagy elég jó gyerek, s ez az érzésed 6-10 éves korodra kristályossá merevedik. Hogy valami nem oké veled, nem vagy olyan, mint amilyennek lenned kéne. Nem vagy elég szép. Elég okos. Tehetséges. (Otthon lenni kínos, szomorú, a vasárnap délután meg kimondottan iszonyatos. Tegnap este jó vendégség volt, de elmentek a rokonok, elmentek a vidám, jobbsorsú unokatesók. Itt akkor van bármilyen beszélgetés, ha vendégek jönnek. Egyébként nincs. És most megint vasárnap van, sötét, hideg februári koraeste, az egyik beivott, a másik ordít, holnap témazáró, semmit nem tudsz az anyagból, egyedül vagy, magad vagy, magad.)
Rideg szülős gyerekkoromra megrendülve reflektált egy (nem sérült) barátom, hogy ő ennek tükrében látja, milyen szerető közegben nőtt fel, neki milyen jó dolga volt.  
Ne titkold, de ne terheld másra – ezt azóta tudom, mióta nem road show-zok az Én Keserves Gyerekkorommal, hanem böcsülettel lejártam terápián. Más példával élve: aki nem volt hernyón, nem tudja milyen lejönni a cuccról, nincs vele dolga, hagyd el, hogy örökösen erről beszélsz, magadnak kell elvinned a katarzist, bírd el egyedül, ne hirdesd, ne ez legyen alfád-omegád. (úgyis az, persze, de csitt)

Hej, de kerülgetem a lényeget. Na, most.
Egy: Ha anyád nem szeretett, soha, senki nem fog anyád helyett szeretni. Nem dolga. Akkor leszel úgy szeretve, ha anyaképed elengeded, és szereted magad, nagylelkűn, forrón, minden kis hitványságod pontosan látva, s mosolyteli önszemlélésed áthatja egy mindent megengedő derű, ami a defekted is érti, és pontosan tudja, hogy nem az lényeged. Vagyis légy a saját anyád. (aztakurvaéletbe!)
Kettő: Ha anyád nem szeretett, őt sem szerették. Felnőtt vagy, lásd meg azt a nőt, akit szintén nem szerettek, aki anyaként vergődött, holott szeretetért síró gyerek volt. Áldozatok áldozatai vagyunk.
Három: Ezt a kínkeserves szembenézést neked kell elvégezned, neked kell megállítanod a szeretetlenség átkát, különben vége a világnak. Halálkomolyan.
Négy: Ez folyamatos munka magadon, soha nem lesz letudva, ezt minden egyes k. nap így vagy úgy, de kezelned kell. Mint a fogmosást, reggeli fekvőtámaszt, mosogatást stb.
Öt: De utána jó – mint a fogmosás, fekvőtámasz stb. után.

 Orbán Viktort verte az apja. És nem úgy tűnik, hogy ezt feldolgozta volna. Mégis, mit várunk?

A Richard Gere játszotta milliomos a terápia előtt sem szerette az apját, csak nem vallotta be magának. Az került neki sok pénzbe, de főleg sok belső munkába, hogy szembenézzen ezen érzésével.

A képen a kislány furán kapaszkodik a drótba, arca bocsánatkérő, mögötte a Balaton, ez egy nyaralás. Mégsem boldog a gyerek, egész lénye egy kis kupac bocsánatkérés. Anyja mellette ül, nemhogy nem öleli, de nem is ér hozzá. Arca sértett, bántott, ő se boldog. Nem ér a gyerekhez. De jó a cipője. Meg színben vannak tartva mindketten. Mögöttük rózsák, nagyon hátul tó. Nyár.

Tíz évembe került, hogy nem jön ki a könnyem, látva ezt a bocsánatkérő kislányt, aki akkor voltam. Lehet ezt a gyereket nem szeretni? Lehet. Immár meg van engedve. Semmi probléma, majd ő szereti enmagát, úgy ahogy van. Azt is szereti, ahogy a drótot fogja furán. Meg arcán azt a koravén kifejezést! Is! Az EGÉSZ KISLÁNYT.

Miközben írom a posztot, rakok a kályhába, nézem a tüzet. Anyám - Sári- hamvait tizenkét éve egy tóba szórtuk, ahogy kérte. Pengével nyitottam a lehegesztett urnát, ott volt benne teste maradéka, fehér meg szürke por és hamu, isa. Ez volt ő, ez vagyok én, te is, nem is olyan sokára. Ennek fényében. Isa. 

Ja. A gyerekeimnek pompás vasárnapokat csinálok, direkt. Először is a reggelinél megbeszéljük a hétvége kimúlásának fájdalmát meg egyéb dolgokat, bármit. Aztán rendelésükre finom ebédet főzök. Közben együtt tanulunk, teázunk – teáskanna, a kályhában tűz, kedves fények a lakásban, szombati takarításom frissessége szana-szerte -, ebéd, na még egy kis Luxemburgi Zsigmond, kis Toldi, biosz, német. Koraeste egy jó film együtt, ma legyen a Kapj el, ha tudsz. Bármit kérdezhetsz, bármit mondhatsz, itt vagyok.
Be vagy pakolva, meg vagy fürödve, aludj jól, szeretlek.
Ha anya/apa jól van, minden jól van. Ha anya/apa nincs jól, borul a rendszer.
Magamért már nem sír a szívem. Én már botladozva, naponta hibázva, de lábra álltam. Fotón azt látni, hogy hozzáérek gyerekeimhez, ölelem őket.

Tudod mi tesz többek között boldoggá? Kilesni - HÉV-en, utcán, bárhol - hogy szülő szereti a gyereket. Beszélgetnek, figyeli a gyereket, az mesél, nevetnek, fejét simítja. Már ahogy nézem, termelődik bennem is a szerotonin.

Hogy is volt?
Hát, én úgy másztam ki a magam poklából – húsz körömmel, évekig kapargatva gödröm agyagos, síkos falát, lentről sírva, kiabálva -, hogy nagyon ki akartam jönni, hogy pszichoterápiára jártam, őszinte voltam a barátaimmal, akik mind segítettek (egészségesek, defektesek egyaránt), és sorsfordító spirituális élményeket kaptam miközben a tudatos jelenlétre törekedtem.
De mindenkinek saját útja van felfelé, sajátos kombinációval. Szerencsére még nem tízezer dollár itt, Magyarországon.
Van-e szándék, csak ez a kérdés.
Rajta hát.
Most.

Segítség a talpraálláshoz, ezekkel például érdemes kezdeni:

Lindsay C. Gibson: Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei

Susan Forward: Mérgező szülők